Anglia angol fish and chips
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az angol konyhát sokan becsmérlik, a köznyelv sokat élcelődik rajta. De valóban annyira rossz?

Az angol pie (húsos sós pite), a steakek különféle variációi, a tradicionális angol reggeli (omlett vagy tükörtojás babbal, baconnel és kolbásszal) és az isteni sütemények, mint a brownie, az apple crumble hallatán sokaknak összefut a nyál a szájában. A leghíresebb angol étek pedig nem más, mint a pofonegyszerű, de mégis széles körben népszerűségnek örvendő fish and chips. Tipikus, egyszerű "take-away" étel (gyorsétel), melyben a vastagra vágott, szeletelt sültburgonya a köret, és egy ízletes, sörös panírral bevont fehérhúsú hal a főfogás.

Thinkstockphotos
Thinkstockphotos

Az első fish and chipset áruló étterem egy zsidó tulajdonoshoz, Joseph Malin nevéhez köthető. Az ő ötlete volt a 19. század végén, hogy egy olyan ételt áruljon a londoniaknak, amit rögtön el tudnak vinni magukkal, olcsó, egészséges, friss, és nem utolsósorban ízletes. A sörös panírba mártott halszeletek sütés után is megőrizték szaftosságukat, puhaságukat, ráadásul nem tocsogtak az olajban. A vastag szeletekre vágott burgonya és a panírozott halszeletek mindig egy időben sültek meg a sütéshez használt közös olajban. Malin a csomagolással is spórolt, erre a célra felesleges, tölcsér alakúra csavart újságpapírokat használt. Innentől kezdve nem volt megállj a gyors és egyszerű finomság elterjedésében: a hal és sültkrumpli variáció első angliai felbukkanása óta meghódította Európát, és sok tengerentúli országot egyaránt.

Hal: A tradicionális fish and chips közönséges tőkehalból (cod) vagy foltos tőkehalból (haddock) készül. Előfordulhat, hogy egyes helyeken egyéb fehérhúsú halfajtát használnak, mint a sima lepényhal, az óriás laposhalfilé, a Vietnamból importált édesvízi pangasius (cápaharcsa), vagy a rája, mely főként az írek körében népszerű.

Burgonya: A sültburgonya (chips) nagymértékben eltér a multinacionális hamburgerláncok által forgalmazott french fries sültburgonyától. Az angol változat vastagabb hasábokra van szeletelve (hasonlít a steakburgonya alakjára).

Panír: Az angol halsütők vízből és lisztből készült keveréket használnak a panírhoz, melyhez hozzáadnak kevés szódabikarbónát és kis ecetet. A szódabikarbóna könnyűvé varázsolja a tésztát. A víz helyett azonban lehet sört is használni. A sör nemcsak helyettesítheti a vizet és a szódabikarbónát, de ízben és színben is különlegessé teszi a panírt. Aranyszabály a 2:3 arány (2 egység liszt, 3 egység sör).

Olaj: A hagyományos angolszász fish and chips halsütők a mai napig sertészsírt vagy földimogyoróolajat használnak a sütéshez. Ezek a zsiradékok magasabb hőfokon kapnak lángra, és tovább lehet őket használni, mint a megszokott kukorica- vagy napraforgóolajakat. A fish and chipsnek más, karakteres íze lesz, ha sertészsírban sül.

Öntet, kísérő étel: A citrom elengedhetetlen kelléke a halételeknek. Ezen kívül a fish and chipset általában sózva és ecettel tálalják. Kísérője lehet még a krémes zöldborsópüré és a fűszerezett paradicsomszósz is, de szokás tartármártással is fogyasztani.

A klasszikus angol fish and chipset bárki elkészítheti otthon is. A finom tőkehallal, a különleges, ecettel meglocsolt sörös panírral és a vastagra szelt burgonyával ízletes és egészséges ételt varázsolhatunk a konyhaasztalra, ráadásul rövid idő alatt!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.