Honfoglalás pálinka Sivatagi show
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ki tudja, ki volt az első ember, aki erjedt gyümölcsöt kóstolt? Bárki is, ő volt az, aki megismerte az alkoholt - és a hatását!

Bizonyára sokan látták a Sivatagi Show című remek természetfilmet, amely a Kalahári sivatag élővilágát nagyszerűen mutatja be. (Aki még nem, pótolja!) A film legviccesebb jelenetében a növényevő állatok túlérett, a fáról lepotyogott gyümölcsökből csapnak lakomát. Aztán fergeteges kedvük kerekedik. A csetlő-botló majmok, elefántok nagy bulit csapnak! Aztán másnap jön az ébredés... nagyon emberien másnaposak a korábban vidáman hancúrozó állatok: hát igen, a mértéktelen, válogatás nélküli fogyasztás!

Thinkstock
Thinkstock

Valahogyan így ismerkedett meg az ember is az alkohollal. A homo sapiens azonban találékony lény, így egy idő után már nem érte be azzal, hogy véletlenszerűen találkozzék azzal a kellemes hatású valamivel, amit már fogyasztott és bizony fenemód jól érezte magát tőle. Hosszas töprengés, próbálkozás után kikísérletezte, hogyan állíthatja elő mesterségesen. S mivel az emberben mindig ott bujkál a kíváncsiság tovább kísérletezett, hogy még jobb és hatásosabb itókához jusson.

Egy idő után ráébredt, hogy az erjedést maga is elő tudja idézni - némi élesztő bevetésével - aztán arra is rájött, hogy az erjedt anyagot forralás végén lepárolja, valamilyen, igazán kedvére való italt készített! Így találta fel az ember azt a párlatot, amit aztán történelmi korszakokon átívelő kísérletezéssel, finomítással pálinkának, vodkának, grappának, whiskynek, cognacknak ismerünk napjainkban.

A világ legelső párlatainak/pálinkáinak a kutatók az ázsiai tejpálinkát tartják. Arrafelé máig ez a meghatározó szeszfajta, raki, arak vagy kumisz néven. Ismét egy filmre kell hivatkoznom, a Honfoglalásra, ahol vezéreinket bizony jól megtréfálta a kumisz fogyasztása - kicsit le is maradtak az istenadta népüktől!

Tehát az ember megtalálta a párlatfőzés alapját, alkoholtartalmú italt készített, amelyet ma összefoglaló néven égetett szeszesitalnak nevezünk - de mi is voltaképpen ez?

Borból, szőlőből, gyümölcsökből, gabonafélékből, egyéb terményekből erjesztéssel készített cefréből, lepárlással készült italok. A lepárlás eredményeként különböző alkoholtartalommal bírnak. A 40 és 60 V/V% közötti alkoholtartalmú italok az égetett szeszes italok.

Az alapok megismerése után, maradjunk a szívünknek és ízlelőbimbóinknak legkedvesebb italnál: a pálinkánál!

Hazánk klimatikus viszonyai kedveznek a gyümölcstermesztésnek, ezért a nálunk készült pálinkák rendkívül zamatosak, így azokat nem lehet összetéveszteni a világ más részein készített gyümölcspárlatokkal. A magyar pálinka hungarikum, amely 100%-ban, kizárólag Magyarországon termett, vagy termesztett gyümölcsből készül, magyarországi erjesztéssel és lepárlással. Attól, hogy így készül, még nem biztos, hogy jó! Nézzük, melyek a jó pálinka ismérvei:

  1. kiváló minőségű, válogatott, teljesen érett gyümölcsből készül,
  2. egyedi értékeket hordoz, utalva a gyümölcs és alkotója ízlésvilágára, elkötelezettségére,
  3. 18-20 oC fokon, pálinkás pohárban fogyasztva teljesedik ki teljes szépsége, illatgazdagsága, élvezetes íze,
  4. tiszta, gyümölcsre jellemző, virágos, fűszeres illatok jellemzik,
  5. harmonikus, karakteres, hosszantartó gyümölcsös ízek teszik kellemessé,
  6. mértékletes fogyasztása élmény nyújt, a kulturált alkoholfogyasztás teljes értékű része, kiteljesíti a gasztronómiai élvezeteket.

Legyünk rá büszkék, fogyasszuk mértékkel és kellő tisztelettel! Hogyan? Erről sorozatunk következő részében olvashatnak!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.