Az első búcsú a gyerektől - Így kezeld, hogy ne törjön össze a lelked

a nap cikke óvodakezdés bölcsőde nevelés gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Minden anyuka életében eljön az a pillanat, amikor be kell csuknia maga mögött az óvoda vagy bölcsőde ajtaját, és ott kell hagynia a gyermekét a csoportban. A következő tanácsok segítenek, hogy megkönnyítsd az elválást.

Fontos az előkészítés

Kilenc hónapig hordtad a szíved alatt, majd az első néhány évben, míg otthon voltál, és csak vele foglalkozhattál, szinte teljesen összenőttetek. Mindezek után igencsak rémisztő a kép, hogy napi 6-8 órára "idegenekre" bízd, addig, amíg dolgozol. Ahhoz, hogy a lehető legkönnyebben viseld az elválást, magadat és a picit is időben fel kell készítened az elválásra.

Thinkstock
Thinkstock

Jó esetben van néhány hónapod arra, hogy az otthoni ismerős környezetben beszélgess a gyerekkel arról, hogy egy nap elmentek a bölcsibe vagy oviba, és megismerkedtek néhány kedves gyerekkel és felnőttel. Az előkészítéshez nemcsak ilyen tartalmú beszélgetések tartoznak hozzá, hanem az is, hogy nem a gyerek füle hallatára osztod meg aggodalmaidat az ismerőseiddel - egy kezét tördelő, betegségektől rettegő anyuka nem igazán képes megnyugtatni szintén félelmekkel küzdő gyermekét. A beszoktatás kezdetéig lehetőséged van saját magadban is rendezni a dolgot, így könnyebben képviselheted a "rettegett" intézményt a gyerkőc előtt is. Beszélgessetek a családban az oviban vagy bölcsiben elérhető játékokról, programokról, menjetek el megnézni többször is az udvarát legalább, így előre szokhatja egy kicsit a helyet a gyerek is.

Anya, ugye visszajössz?

Ezekben a beszélgetésekben az őszinteség is fontos, mert csak akkor leszel hiteles a kicsi szemében. Nyugodtan mondd el a gyereknek, hogy vissza kell menned dolgozni, mert pénzre van szükségetek, és mivel a munkahelyed számára elég unalmas, ráadásul nem is gyerekeknek való hely, sokkal jobb helyet tudsz, ahol viszont egész nap játszani lehet.

Számíts rá, hogy a gyerek mindezek ellenére valószínűleg minden erejével kapaszkodni próbál majd beléd. Vannak gyerekek, akik könnyen viselik ezt a változást, de olyan is akad, aki nem engedi el olyan könnyen az anyukáját, és félelmekkel küzd. Érdemes ilyenkor megbeszélni ezeket az ovi vagy bölcsi kezdetekor, és megértetni a gyerekkel, hogy nem hagyod a csoportban örökre, nem veszíti el az otthonát. Ahhoz, hogy megnyugodjon, arra is figyelj, hogy soha ne ígérj könnyelműen olyat, amit nem tudsz betartani. Ha tudod, hogy a munkahelyedről nem érsz oda uzsonnára érte, ne ígérd meg, hogy addigra ott leszel. A csoportszobából kisurranni sem ér úgy, hogy előtte nem szóltál róla neki, mert ezzel megbízhatatlannak tűnsz számára.

Thinkstock
Thinkstock

Az anyai félelmek

A gyerekek édesanyjuk minden rezdülését érzékelik. Ha neki még lenne is kedve a közösséghez, azonnal lecövekel az ajtó előtt, ha azt érzi, hogy te rettegsz. A gyerekek kimondott és kimondatlan félelmeinkre is könnyen ráéreznek, tehát a nyugodt beszoktatáshoz neked is nyugodtnak kell lenned. Ha nem hiszed el, hogy a gondozók is tudnak ugyanolyan jól vigyázni a picire, mint te, vagy azt, hogy a gyerek nem lesz képes önállóan megtalálni a helyét, akkor ezt a gyerek sem fogja elhinni, hiába hajtogatod mosolyogva. A bűntudat miatt, amit a legtöbb anyuka ilyenkor érez, ne légy a szokottnál megengedőbb vele, mert ebből is azt a következtetést vonhatja le, hogy az ovi vagy bölcsi olyan szörnyű hely, ahová anyunak "meg kell vásárolnia" az ő beleegyezését.

Bűntudatkeltés mesterfokon

Ha alapos mérlegelés után eldöntötted, hogy ideje közösségbe iratnod a gyermeked, akkor légy meggyőződve arról, hogy ez a legjobb megoldás. Ha bizonytalan vagy, azt nemcsak a gyerek érzi meg, hanem a kívülállók is, és mivel szinte biztos, hogy találkozol megjegyzésekkel, azok így kibillenthetnek a törékeny egyensúlyi állapotból. Az "olyan kicsi még"-től a "milyen szívtelen anyukád van, szentem"-ig széles skálán mozog a jóindulatú mosollyal előadott rágalmak sora, melyek nemcsak a rokonságtól, hanem vadidegenektől is érkezhetnek. Ezekre lehetőleg ne a kicsi előtt reagálj dühösen, és tulajdonképpen magyarázkodnod sem kell senkinek, ha nem akarsz.

A Nagy Sírás - avagy szabotázs minden elérhető módszerrel

Persze hiába beszélgettek hetekig a gyerekre váró új élményekről, és hiába nyugodtok meg mindketten, sok gyerek minden elérhető eszközzel szaboltálni próbálja a közösségbe szoktatást. Erre a legkiválóbb módszerük az elkeseredett, szívszaggató sírás, melyet akkor vesznek elő, mikor az anyuka keze már a kilincsen van kifelé indulva. Egyesek ezt megspékelik "anya, ne hagyj itt, jó leszek" és ehhez hasonló felkiáltásokkal, amitől az anyukák általában jobban sírnak, mint a gyerekeik. A bepisilés, illetve a csoportszoba kellős közepére kakilás is sokszor a dacot jelzi, mely mögé a megriadt gyermek bújik.

Thinkstock
Thinkstock

Minden óvodában, illetve bölcsődében más a szokás ilyenkor, a gondozónők segíteni tudnak ezeken a helyzeteken, a lényeg, hogy maradj szeretetteljes, de egy ésszerű pontig megtörhetetlen. A sírásnak általában a távozásod után két perccel vége szakad, és a gyerek nyugodtan megy játszani a többiekkel.

Fontos apróságok

Megkönnyítheted a beszoktatást, ha a bölcsi vagy ovi kezdete előtti hetekben nem változtatsz semmit a gyerek otthoni életében. Ne ilyenkor rendezd át a szobáját, vagy találj ki újdonságokat, épp elég neki egyszerre egy új dologgal megbirkóznia. Ha hazaértek az oviból vagy bölcsiből, figyelmesen hallgasd, ahogy az élményeiről mesél, ne kezdj veszett takarításba, mert bár szinte lehetetlen feladat egyszerre dolgozó nőnek, anyának és feleségnek lenni, ezt ne a gyerek érezze meg. A közösségbeli biztonságérzetét további két dologgal is növelheted. Egyrészt, ha megengedik, vigyetek be valami kedvenc játékot vagy párnát, ami az otthoni biztonságot jelképezi, másrészt alakíts ki egy "otthagyós rítust": legyen egy megnyugtató mondatod elváláskor, melyben röviden biztosítod a csemetét arról, hogy visszajössz hozzá, és nagyon szereted.

Azt a bizonyos pillanatot, amikor el kell őt engedned, nem kerülheted el, de ha te magad nyugodt vagy és reményteli, akkor nagy valószínűséggel a gyereked is az lesz, és pár kezdeti nehézség ide vagy oda, boldog bölcsis vagy ovis válik belőle.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.