Kinga első futóedzése

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu -
mellrák új élet projekt albert kinga futás edzés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Meglestük Kinga első futóedzését. A Life.hu sztárszerzői és a VitalTeam tagja, Kropkó Péter és Gajdos Tamás mozgáskoordinátorok a bemelegítéstől egészen a nyújtásig végigvezették Kinga futóedzését, hogy lássák azt is, technikailag miben kell még fejlődnie Kingának. A sérült térde miatt fokozatosan, óvatosan kell elkezdenie a felkészülését. 

A budai Gesztenyés-parkban végzett kocogás alkalmával Kinga meglepően jól mozgott, és ami a lényeg, fájdalommentesen teljesítette a kiszabott edzésadagot.

A gyönyörű, napsütéses időben zajló edzés természetesen könnyű, bemelegítő sétával, majd nyújtó-lazító gimnasztikával indult. A lassan kocogósra váltó tempó láthatóan semmiféle megerőltetést nem jelentett Kinga számára, így közös megegyezéssel úgy döntöttünk, hogy a korábban elkészített edzéstervhez térünk vissza.

Persze nem mindegy, hogy vágunk bele, hiszen az első próbálkozások során szerzett kellemetlen tapasztalat, sérülés, vagy akár csak izomláz is elveheti a kedvét a tapasztalatlan kezdőknek a folytatástól. Épp ezért a bemelegítés rendkívül fontos annak érdekében, hogy a szervezetet előkészítsük a fokozott fizikai megterhelésre, másrészt, hogy megelőzzük a sérülések kialakulását. Amint az a Vitalteam szakértőinek, Kropkó Péternek és Gajdos Tamásnak az ajánlásában is szerepel Kinga edzéstervében, eleinte a séta is fontos a futásra való felkészülésben. A lényeg, hogy lehetőség szerint minden nap mozogjunk valamit.

A Vitalteam szakértőitől további tippeket is kaphattok, ha futással akartok formába lendülni.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.