teljesítménytúra új élet projekt hegység Gerecse benyeczkó gabriella
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Life.hu Kezdj új életet pályázatának harmadik kiválasztottja, Gabriella 50 évesen a 25 évesekével vetekedő extrém célokat tűzött ki maga elé. Első vágya a Gerecse50 teljesítménytúra végiggyaloglása. Az erre való felkészülésben igyekszik segíteni neki a Vitalteam két mozgáskoordinátora, Kropkó Péter és Gajdos Tamás.

Gabriella nagyon jól teljesített az első edzéseken, így nem volt akadálya, hogy az igazi terepre is kimerészkedjen edzőivel. Meglestük közös edzésüket a Naplás-tó menti erdőben, ahol a szakértők felkészítették a nehezebb, dombra felfelé gyalogló szakaszokra, de mivel korábban már próbálta a hasonló kihívásokat, nem okozott nagy gondot az első kilométerek teljesítése. Péter és Tamás a gyaloglás közbeni helyes testtartás jelentőségére hívták fel különösen a figyelmét, hiszen így kevésbé, illetve később fáradnak el a lábak és a hátizmok, melyeknek fontos szerepe van a hosszabb távok leküzdésében. A már unásig ismételt folyadékpótlás gyakorlását is a házi feladatok között kapta a túrázásra készülő hölgy, hiszen a tavaszi hónapokban már egyre gyorsabban melegedő levegőn végzett aktív testmozgás jelentős vízveszteséggel járhat, ami hosszú távon a teljesítmény csökkenéséhez vezet. Ha túrázni készülsz, mindenképp készülj fel megfelelően!

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Nincs már sok idő hátra a húsvét hétvégéjén rendezendő 50 kilométeres Gerecse-túráig, így Gabriella fokozott figyelemmel és intenzitással végzi edzéseit, hogy minél sikeresebb lehessen első számú célja megvalósításában.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.