Február elején nagy öröm érte Vikit és férjét, amikor rövid próbálkozás után két csík jelent meg a terhességi teszten. Az öröm azonban nem tartott sokáig... A Bezzeganya blog szerzője elmeséli szörnyű történetét.

A 12. hétig még a közvetlen családnak sem mondtuk el, majd mikor a kromoszóma-vizsgálat is mindent rendben talált, örömmel újságoltuk el mindenkinek a NAGY hírt. Szépen növögettünk, a terhességgel járó kellemetlenségeket is jól viseltük. A következő ultrahangvizsgálat a 19. hétre esett, de ezt olyan távolinak éreztük, nyugtalanított, hogy több mint egy hónapig „nem tudunk” semmit a babáról. A 14. héten, mikor a védőnő meghallgatta a kicsi szívhangját, eszembe jutott, hogy említették ismerősök a szívhangfigyelőt. Be is szereztem egyet, amellyel már a 14. héttől lehet hallani a baba szívdobogását. A férjemmel minden este elalvás előtt hallgattuk, olyan jó és megnyugtató volt számunkra. A 16. héten pár napra elutaztunk, nem vittük magunkkal a szívhangfigyelőt. Mikor hazaértünk vasárnap este, próbáltuk hallgatni, de (már) nem találtuk.

Forrás: Thinkstock

Máskor is volt már ilyen, hisz 16 hetesen még olyan pici, el tud bújni. Nem is nagyon foglalkoztunk vele, viszont mikor kedden sem találtuk, már aggasztott. Férjemmel úgy döntöttünk, jobb, ha megnézetjük, és tudjuk, hogy minden rendben, mint feleslegesen aggódjunk, hisz ezek a készülékek nem olyan tökéletesek, nem lehet bennünk 100 százalékig megbízni. Elmentünk a választott orvosunk kórházának ügyeletére – emiatt nem akartam este, munka után zavarni a fogadott orvosomat, gondoltam, az ügyeletes is rá tud nézni. Annyira azt gondoltuk, hogy nem lehet semmi gond, hisz jól vagyok, semmi jele a bajnak. A rémálom akkor kezdődött, amikor a kórházban meghallották, milyen panasszal jöttünk.

Szinte kinevettek minket, hogy ilyennel jövünk… „még hogy nem halljuk a szívhangfigyelőn…”. A mondatunk azon részét, hogy már két hete hallgatjuk, nem is vették figyelembe, csak azt hajtogatták, hogy még kicsi, azért nem halljuk. Nagyon rosszul éreztük magunkat, már előtte gondoltam rá, hogy így fognak viselkedni, de ha minden rendben találnak, ám legyen. A szülésznő megpróbálta megkeresni a szívhangot, de nem találta, ekkor jött az ügyeletes doktornő. Ahogy elmondták neki a panaszt, úgy bánt velünk, mint a hülyékkel. Nekem már az ultrahangvizsgálat előtt folytak a könnyeim, annyira megalázóan kezelt minket. Olyanokat vágott a fejünkhöz, hogy „értelem is kell az ilyen eszköz használatához…” és hogy „az ügyelet nem ilyen hülyeségekre van kitalálva…”. Azon az ultrahangon nem találta a szívhangot, és mivel egy régi gép volt, mondta, hogy menjünk le egy másik vizsgálóba, ott jobb gép van. 

Ha kíváncsi vagy a történet folytatására, a Bezzeganya blogon ITT elolvashatod.