Meggyilkolt unokája hagyatékáért küzd Morgan Freeman

Forrás: AFP/Kevin Winter -
gyilkosság törvény szülő Morgan Freeman hagyaték
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A világsztár unokáját augusztusban, több késszúrással gyilkolták meg az utcán. Morgan Freeman most azt szeretné megakadályozni, hogy E’Dena Hines vagyona a soha nem látott apjára szálljon.

Három éves kora óta talán kétszer látta a lányát Edward Lee Hines, aki a törvény szerint azonban egyedüli örököse a 240 millió forintos vagyonnak. A színész unokája ugyanis házastárs és gyermek nélkül halt meg, így pedig minden a szülőket illeti.

Forrás: AFP/Kevin Winter

A New York Post szerint a világsztár most bírósághoz fordult az ügyben: minden erejével azért küzd, hogy az elhidegült apa ne részesüljön a vagyonból.

„Egész életében én és a lányom, Deena Adair voltunk E’Dena egyedüli támogatói. Pénzügyileg és lelkileg is. E’Dena apja a lány három éves kora óta semmilyen kapcsolatot nem ápolt vele” – írta a keresetében Morgan Freeman.

Miért hisszük el, hogy a szülés mindig megaláztatásokkal, fájdalommal és sérüléssel jár?http://www.life.hu/csalad/20151119-szuleteshaz-egyesulet-emma-vonal-igy-traumatizalja-a-noket-a-szules.htmlA szülés elméletileg egy csodálatos, természetes folyamat, és az egyik legmeghatározóbb esemény a nők életében. Azért írjuk, hogy elméletileg, mert a magyar valóságban sok nő retteg a rá váró fájdalomtól, kiszolgáltatottságtól, esetleges megalázástól, ezek a félelmek pedig gyakran be is igazolódnak. De miért kell, hogy egy gyermek világra hozatala traumatikus élményként árnyékolja be egy édesanya életét? A Születésház Egyesület elnökével, Fazakas Pálmával és munkatársával, Schmidt Erikával beszélgettünk. CsaládThinkstockHatalmasat nőtt Mel B lánya, Phoenix Chi Gulzar http://www.life.hu/csalad/20151120-hatalmasat-nott-mel-b-lanya-phoenix-chi-gulzar.htmlAz egykori Spice Girls markáns hangú énekesnője kirobbanó formában van. Néhány hete 16 éves lányával pózolt a vörös szőnyegen. Család--Végre szent a béke! Szőke Zoltán kibékült fiaivalhttp://www.life.hu/csalad/20151120-szoke-zoltan-kibekult-fiaival-akik-talalkoztak-uj-parjaval-is.htmlHosszú idő után újra szent a béke Szőke Zoltán és fiai között. A színész és felesége négy év után most adták be a hivatalos válási papírokat. CsaládRTLKLUBHavas Henrik édesanyja a fiáról: "Ha jót nem mondhatok róla, márpedig nem mondhatok, akkor meg minek meséljek..."http://www.life.hu/csalad/20151120-havas-henrik-edesanyja-nem-mondhat-jot-a-fiarol.htmlÁllandó megfigyelésre és ápolásra szorul Havas Hernik 91 éves édesanyja, aki ennek ellenére szellemileg teljesen jól van. Fiáról azonban elég meglepően nyilatkozott a Best magazinnak. CsaládFotó: Zsigmond László/Life.huPirner Alma kisfia csudaszép baba - cuki baba-mama szelfi!http://www.life.hu/csalad/20151119-pirner-alma-rudtanc-vilagbajnok-kisfia-alen-csudaszep-baba-a-buszke-anyuka-kisfiaval-szelfizett.htmlCsodás fotókat posztolt a rúdtánc világbajnok, aki kisfiával szelfizett. Család--Élete legnehezebb időszakáról vallott Ungár Anikóhttp://www.life.hu/csalad/20151119-ungar-aniko-ket-honapja-elhunyt-edesanyjat-gyaszolja.htmlKét hónapja hunyt el Ungár Anikó édesanyja, a 104 éves Lilike néni. Az művésznőt az bántja legjobban, hogy nem vehetett végső búcsút személyesen. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.