Vigyázz! Ne legyen a lakásod az advent áldozata

Forrás: thinkstock -
advent lakástűz gyertya
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az adventi, karácsonyi időszakban megkétszereződik a lakástüzek száma - hívta fel a figyelmet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője.

Mukics Dániel advent első vasárnapján az MTI-nek elmondta: évente mintegy hatezer, lakástűz történik Magyarországon, naponta több mint tizenöt. Az adventi és a karácsonyi időszakban ez a szám a duplájára emelkedik. Ennek oka általában a figyelmetlenség, de a dekorációk is veszélyt rejtenek, és a főzéskor is érdemes gondosabban eljárni - jegyezte meg.

Forrás: thinkstock


A helyettes szóvivő kiemelte, hogy egy adventi koszorú egyetlen magára hagyott gyertyája is képes kiterjedt lakástüzet okozni, a fűtött szobában ugyanis a koszorú hamar kiszárad és könnyen meggyullad az égő gyertya hőjétől. Évente mintegy harminc esetben riasztják a tűzoltókat adventi koszorú okozta tűzesethez - tette hozzá. Ezért olyan koszorút érdemes választani, amelyen a gyertyák nem éghető anyagból készült alátéten vannak, így a gyertya lángja nem tud átterjedni a koszorúra, onnan pedig a környező tárgyakra - jegyezte meg.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.