Christina Aguilera evolúció Taylor Swift stílus Jessica Biel tinisztár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sok sztár egészen fiatal kora óta él a nyilvánosság előtt, így egészen messzire visszakövethetjük a pályájukat, és persze azt is: hogyan néztek ki. Nézzük, milyen felnőttek lettek a 90-es évek tinisztárjaiból!

Christina Aguilera

Az énekesnő gyerekszínészként kezdte a pályáját. A 90-es évek elején a Disney Channel Mickey Mouse Club című műsorában szerepelt. 1998-ban, miután elkészítette a Mulan című Disney-rajzfilm betétdalát, lemezszerződést kötött az RCA Records kiadóval. Első nagylemeze 1999-ben jelent meg. Az ötszörös Grammy-díjas énekesnő fiatal korában a botrányos és kirívó ruhák rajongója volt, később pedig súlyproblémái miatt cikkeztek róla igen sokat. Stílusa valójában máig nem forrt ki, öltözködése egyáltalán nem példaértékű.

Forrás: AFP

Jessica Biel

Justin Timberlake felesége gyerekkorától színészkedett, de a nagy áttörést Mary Camden szerepe hozta meg a Hetedik menyország című sorozatban. Szépségére azonnal felfigyelt a világ: 1999-ben, vagyis 17 éves korában a People magazin beválasztotta a The World's 50 Most Beautiful People listájára, majd 2005-ben az Esquire magazin szavazásán választották a legszexibb nőnek. Jessica ráadásul már 17 évesen meztelenül pózolt a Gear magazinnak, amivel hatalmas botrányt kavart. Szépsége mellett stílusérzéke viszont nagyon le van maradva. Mintha még 34 évesen sem mindig tudná, hogy mi áll jól neki.

Forrás: AFP

Taylor Swift

Taylor Swift 12 évesen már countrydalokat írt, és profi zenészekkel dolgozott együtt. 14 évesen azért utasította el az RCA Records lemezszerződését, mert nem engedték, hogy saját számait vegye fel. 16 évesen jelent meg első nagylemeze, a country és a pop műfaját vegyítő album elképesztő siker lett. Taylor Swift 2008-ban már albumeladási rekordot döntött Amerikában, és ez még csak a kezdet volt. Calvin Harris szerelme ma az egyik legnagyobb hatású énekesnő, aki fel is tudott nőni a szerephez. Ráadásul igazi stílusikon vált a korábban westerncsizmában, egy szál gitárral éneklő tinisztárból.

Forrás: AFP

Divatevolúció 1. rész – Sztárok, akik förtelmesből fergeteges nők lettek

Néhány celeb már évtizedek óta jelen van a köztudatban, így velünk ellentétben nekik nincs meg a lehetőségük, hogy letagadják azokat a korszakaikat, amelyekre visszanézve leginkább csak nevetni lehet. A 90-es évek mára túlzónak érzett és cikivé vált öltözködési stílusa mindenkinek megpecsételte a múltját. Olvasd el a Life.hu cikkét!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.