Otthonra vágyva - Egy mélyszegénységben élő család története

Belépve az aprócska, ablak nélküli helyiségbe, elszorult a szívünk. Ágyak mindenhol, rajtuk paplanok és párnák sorakoznak. Mindegyiknek megvan a gazdája, de most, interjúnk alatt csak egy gyerkőc volt odahaza. Lillus játszott, mosolygott, élvezte, hogy kicsit a figyelem középpontjában lehet. Beszélgetésünk során egy percre sem mozdult el édesanyja mellől. Zsuzsanna pedig egyáltalán nem tűnt megtörtnek - igaz ami igaz, talán jobb is, ha a gyerekek nem látják édesanyjukon a szomorúságot.

Zsuzsanna kálváriája már jó néhány éve tart, albérletről albérletre vándorol hat gyermekével és egy unokájával. A gyerekek kettő, négy, nyolc, tizenkettő, tizenhat, tizenhét és tizennyolc évesek. A kicsik közül ketten lisztérzékenyek, nekik speciális étrendet kell biztosítani, a nyolcéves Roli pedig autista.

Mikor Roli édesapja elhunyt, a családnak el kellett hagynia addigi XI. kerületi, 40 négyzetméteres otthonát, mivel a férfi volt felesége örökölte meg a lakást. Így hát 2011-ben vidékre költöztek. Nagyjából másfél évig éltek Pándon, ahonnan Zsuzsanna nap mint nap bejárt Budapestre dolgozni. Miután visszajöttek a fővárosba ismét egyik lakásból a másikba költöztek. Pándról visszatérve egy VIII. kerületi, 60 négyzetméteres lakásban telepedtek le, onnan azonban két év múlva el kellett jönniük, mert a tulajdonos eladta a fejük fölül az ingatlant. Hogy ne kelljen az utcán maradniuk, kiköltöztek Gyálra, ám ez sem volt egy hosszú távú megoldás, mivel olyan messziről nagyon nehezen tudták megoldani a gyerekek óvodába, iskolába járását.

Lassan egy éve már, hogy egy XIV. kerületi, használaton kívüli üzlethelyiségben húzzák meg magukat. A lakásban - már ha nevezhetjük annak - konyha nincs kialakítva, főzési lehetőség nincs, Zsuzsanna csak villanyrezsóval tudja a gyermekei számára az ételt megmelegíteni, melyet egyébként egy szociális konyháról, vagy karitatív ellátásokból kapnak.

A 29 négyzetméteres helyiségért Zsuzsanna havonta 70 ezer forintot fizet, és két állást is vállal a család fenntartása érdekében. Négy órában dolgozik egy idősek otthonában, mellette pedig éjszakai műszakban a postán, szintén négy órában. Mindennap éjfél és éjjel 1 körül indul a postára dolgozni, ahonnan nagyjából reggel hétre ér haza. Ekkor viszi is két kisfiát, Rolit meg Pistit az iskolába, bölcsödébe, majd hazamegy Lillusért, hogy őt is elvigye a bölcsibe. Délelőtt 10 órára már az idősek otthonában van, ahol nagyjából fél 3-ig dolgozik. Délután megy a szociális konyhára az ebédért, összegyűjti a gyerekeket és éjféltől kezdődik minden elölről. Zsuzsanna mindennapi rohanását az sem segíti, hogy a gyerekeket különböző kerületi óvodákba és iskolákba kell elvinnie, ugyanis mindannyian más-más intézménybe nyertek felvételt.

Az összezártság a legösszetartóbb családot is kikezdi. A gyerekek a folyamatos költözködést is nehezen viselték, a szűk élettér pedig a testvérek között is gyakran konfliktusokat szül. Érthető módon, a nagylányok nehezen viselik a kistestvéreik okozta káoszt és a sajátos nevelést igénylő Rolinak is szüksége lenne egy saját térre, ahova, ha magányra vágyik, elvonulhat.

A körülményüket csak tovább súlyosbítja, hogy a családnak 2016. június végéig el kell hagynia jelenlegi otthonát. Zsuzsanna számtalanszor próbált már több kerületben is szociális bérlakást igényelni, azonban mindenhol elutasították, a helyzetük pedig lassan reménytelenné válik.

Hogy mit szeretnének? Nem sokat. Zsuzsannának nincsenek nagy álmai, egy 50-60 négyzetméteres albérletre, esetleg saját otthonra vágynának, ahol minden gyerkőcnek meglehetne a saját kis tere, ahol normális, emberhez méltó körülmények között élhetnének.