Melleltávolításon átesett nők mutattak be szexi fehérneműket a New York-i divathéten

mellrák divatbemutató New York-i divathét masztektómia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Soha ilyen még nem volt a divattörténelemben: az AnaOno fehérneműmárka kollekcióját 16 mellrákon átesett nő mutatta be. A cég kifejezetten olyan nőknek gyárt szexi és divatos melltartókat, akik melleltávolító műtéten (masztektómián) vagy mellrekonstrukciós beavatkozáson estek át. 

Valószínűleg a világ legbátrabb női vonultak végig a New York-i divathét egyik kifutóján, az AnaOno fehérneműmárka bemutatóján. A modellek között volt fiatal és idősebb is, szőke és barna, vékony és teltebb idomú. Egy közös volt bennük: mindannyian legyőzték a mellrákot, és most büszkén mutatták be megváltozott testüket, valamint az AnaOno szexi darabjait. Platformcipőben és fehérneműben vonultak fel mindannyian, többen bátran levették a melltartójukat is, hogy megmutassák, milyen is a mellük a műtétek után. A divatbemutató költségeit a Cancerland nevű, mellrákosokat segítő alapítvány kapja, ami Mira Sorvino színésznő nevéhez köthető – írja a DailyMail.

Az AnaOno divatmárka alapítója és tulajdonosa, Dana Donofree maga is mellráktúlélő, személyes tapasztalatai alapján alkotta meg a legkényelmesebb melltartókat sorstársainak.

/1702/Melle2017215103926Hoppá! Palvin Barbi platinaszőke letthttp://www.life.hu/trend/20170214-palvin-barbara-modell-platinaszoke.htmlA gyönyörű modell ezúttal igen erős, rikító sminkben tündököl, de ami ennél is megdöbbentőbb, hogy szőke tincsekkel látható legújabb szelfijén. TrendOrigoKulcsár Edina és párja Valentin-napi meglepetése – Fotó!http://www.life.hu/trend/20170214-kulcsar-edina-es-parja-foto-valentin-napra.htmlKulcsár Edina és párja, Csuti alig egy éve alkotnak egy párt, ám szemmel láthatóan izzik körülöttük a levegő. Ezt mostani durván szexi fotósorozatuk is bizonyítja... TrendOrigoMedveczky Ilona ruháján félmilliót bukott a tervező, Pomozi Péterhttp://www.life.hu/trend/20170214-medveczky-ilona-ruhaja-felmillioba-kerult.htmlMedveczky Ilona gyakorlatilag semmiben jelent meg a Story-gálán, pedig készíttetett az alkalomra ruhát magának. Pomozi Péter tervező álmodott meg számára egy darabot, amit végül nem vett fel a művésznő ilyen-olyan kifogásokra hivatkozva. A készítőnek félmillió forintjába került a kreáció, Medveczky Ilona szerint Pomozi Péter csak az ő hátán akar felkapaszkodni. Trend--Britney Spears arca megváltozott – Fotó!http://www.life.hu/trend/20170213-britney-spears-arca-megvaltozott.htmlBritney Spears jó ideje azon dolgozik, hogy visszanyerje régi formáját, de sajnos az idő múlása és a kicsapongó életmód meglátszik az énekesnő arcán akkor is, ha beavatkozásokkal próbálja eltüntetni nehézkes élete nyomait. Trend--A Grammy-gála legjobban és legrosszabbul sminkelt sztárjaihttp://www.life.hu/trend/20170213-a-grammy-dijatado-legjobb-es-legrosszabb-sminkjei.htmlSztárjaink bármennyire is szerették volna elvonni a figyelmemet a sminkekről a már túlzásba vitt dekoltázsokkal, hát nem sikerült. Nézzük csak meg közelebbről a szebbnél szebb és rosszabbnál rosszabb sminkeket. TrendOrigoŐk voltak a legszebb ruhákbanhttp://www.life.hu/trend/20170212-story-gala-2017-ok-voltak-a-legszebbek.htmlFebruár 11-én, szombat este újra összegyűlt a hazai sztárvilág, a Story-gálán természetesen mindenki a legjobb formáját hozta. Megmutatjuk, hogy kik voltak azok, akiktől leesett az állunk. Megmutatjuk a legszebb ruhákat.Trend--





Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.