Sok szülő rémülhet meg akkor, amikor gyermekén a dadogás jeleit észleli. Ám nem minden az, aminek látszik! A legtöbb esetben ugyanis egy ártatlan, és többségében észrevétlenül abbamaradó fejlődési szakaszról van csupán szó. Mi tehát az, ami nem dadogás, de annak tűnik?
A „nem folyamatos beszéd” – más néven nonfluens beszéd - időszaka 2-3 éves korban jelentkezhet. Életkori sajátosságnak is nevezhetjük, bár vannak kisgyerekek, akiknél ez nem jön elő. Gyermekünk ekkor ugrásszerű beszédfejlődésén megy át, melyben gondolatai összetettebbé, mondatszerkezetei bonyolultabbá válnak, szókincse bővül.
Azonban sok esetben a felfokozott közlési inger mellé nem párosul elegendő mondatalkotási és artikulációs felkészültség. Így a kisgyermek, érzéseinek, véleményének, élményeinek közlésére nem talál elég gyorsan szavakat, mondatszerkezeteket.
Ezt a holt időt próbálja kitölteni szavak, szótagok, névelők ismétlésével, hangzónyújtás, érzékelhető szünetek, ritkább esetben töltelékszavak használatával. Ez utóbbi egyébként felnőtteknél is gyakran megfigyelhető, az „ő” használata például tipikus időhúzás, míg a további gondolatok megfogalmazódnak, majd közlésre kerülnek.
"Anya, anya, anya, anya add ide a pónimat!"
"Anya, add ide a pónimatatat!"
"Anya, add ide a a a a a pónimat!"
"Anyaaaaaa, add ide a pónimat!"
"Anya, add ide, izé, a pónimat!"
Amikor ezt észrevesszük, nem kell megijedni, sem rohanni gyermekkel a hónunk alatt a logopédushoz. Csak a szülők, ugyan elmehetnek egy tanácsadásra, de ez inkább csak a saját megnyugtatásukat szolgálja, és néhány hasznos, személyre szabott tippet fog adni.
A dadogás és a nem folyamatos beszéd közti különbség
Nagyon egyszerű kiszűrni, hogy gyermekünknél dadogás, vagy épp nonfluens beszéd áll-e fenn. A dadogás esetén, a mondatok és szavak képzését görcs teszi szaggatottá. Klónusos dadogáskor a gyermek – vagy épp felnőtt – a szavak első szótagját ismétlik, míg a tónusos dadogás fennállásakor egyfajta beakadást hallhatunk, mely az első hangnál jelentkezik.
"A________nya, add ide, a p________ónimat!"
A példákból jól kivehető tehát, a „nem folyamatos beszéd” és a dadogás közti különbség.
Mit tehet a szülő?
- A legfontosabb, hogy sose mondjuk neki, hogy dadog! Mások előtt se mentegetőzzünk azzal, hogy jó-jó, hát a gyerek dadog – főként, ha ezt ő is hallhatja. A gyermek alapvetően meg szeretne felelni a szülőknek, ha folyamatosan azt hallja, hogy ő dadogós, azzá is fog válni.
- Ne javítsuk ki, ne szakítsuk félbe, ne irányítsuk figyelmét beszédére. Sose éreztessük vele, hogy valami nincs rendben a beszédével, hiszen ez nincs is így!
- Legyünk vele türelmesek. Szánjunk időt arra, hogy végighallgassuk, figyeljünk rá.
- Ha nem szeretne szerepelni – vers, mondóka -, ne erőltessük.
- Járjunk elő szép, dallamos, választékos beszédpéldával.
- Próbáljunk kevesebb rajzfilmet nézetni vele, ellenben olvassunk többet neki.
- Mondókázzunk, énekeljünk együtt – a legjobb, ha ezek mozgással járnak.
A „nem folyamatos beszéd” tehát nem dadogás, és nem is válik azzá, ha mi szülők, helyesen állunk hozzá. A 2-3 éves kisgyermekek esetén, ez egyfajta életkori sajátosság, hiszen a beszéd is épp úgy fejlődik, mint például a mozgás. Nem kell tehát megijedni tőle, pár hét, vagy pár hónap és gyermekünk túllendül ezen a fejlődési állomáson.