Március 24-én szombaton érkeztek meg Budapestre az első, európai hírű séfek, olyan szakemberek, akik az éttermüket Michelin-csillaghoz segítették hozzá - mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója az MTI-nek. Guller Zoltán közölte: a Michelin és a Magyar Turisztikai Ügynökség együttműködésének köszönhetően hétfőn Budapesten lesz az európai gasztronómia egyik legrangosabb eseménye, az európai Michelin Guide díjátadó ünnepség, ahol öt ország - köztük Magyarország - megtudja, mely éttermeik érdemelték ki a Michelin-csillagot.

A gasztronómiai turizmus egyre inkább felértékelődik a világ turizmusában. Azt tapasztalni, hogy egy térség gasztronómiai kínálata meghatározó lehet az utazási döntés meghozatalánál. Ehhez ez a mostani esemény is hozzájárulhat, hiszen a magyar sajtó mellett spanyol, olasz, görög, francia, német és brit újságírók is érkeznek, akik "hírünket viszik a világban". 

Forrás: Terei-Vigh Krisztina

A programok már vasárnap elkezdődnek, a Magyar Turisztikai Ügynökség egy zártkörű szakmai napot szervez, ahol Európa négy Michelin-csillagos séfje magyar sztárséfekkel közösen tart mesterkurzust a Belvárosi Piacon. Olyan alapanyagokkal dolgoznak ezen az eseményen a séfpárosok, mint például a kacsamáj, tokhal, ponty és a nyúl, vörös káposzta, cékla; ezekből készülnek az ízekben gazdag, a magyar gasztronómia által inspirált fogások. Az eseményre a magyar gasztronómiai szervezeteket és a legelismertebb séfeket hívták meg, de a legfontosabb vendégek a fiatal tehetségek. A hétfői gálavacsorára Európa legjobb séfjei közül több mint 100 érkezik a magyar fővárosba, hogy együtt köszöntsék a Michelin család új tagjait.