Ahogyan megírtuk, pénteken, hosszú betegeskedés után elhunyt Rubint Réka imádott édesapja. Réka egy Facebook-posztban elmondta, hogyan búcsúztak egymástól, és hogy a férfi mit kért Norbitól. 

„Hogy mennyire SZERETTEM, azt csak mi ketten tudtuk... és azok, akik igazán ismernek minket! Minden álmomat kísérte és segítette... és én MINDIG ott voltam Vele. A legnehezebb pillanatokban is. Mindig hittem a csodákban, az energiák, a szívet-lelket összekötő kapocs erejében... a Jóisten kegyes hatalmában és segítségében... Most is ez történt! Látogatási tilalom volt a kórházban, de édesapám kérte, hogy valamilyen módon jussunk be. Egy szabályt követő, agrármérnök Ember volt világ életében, s tudtam, hogy ennek a kérésnek nyomós oka van. Engedéllyel bemehettünk. Édesapám évek óta szívproblémával küzdött, ugyanazon az osztályon, ahol Norbiért imádkoztam évekkel ezelőtt. Az életéért küzdő, halál torkából már többször is felálló édesapám tegnap elköszönt.”

Azt kérte, hogy vigyük ki a kórteremből, mert szeretne méltón búcsúzni.
„Ült a tolószékben, fogtuk egymás kezét... úgy, mint MINDIG...” – írta bejegyzésében Réka, és azt is elárulta, édesapja mit kért Norbitól.