Tahi Tóth László hosszú betegség után távozott az élők sorából, özvegye mostanra tudta elengedni. 25 évig voltak egymás társai, gyermekük azonban sosem született. Kárászy Szilvia először nyilatkozott erről.

Hosszú betegség után távozott az élők sorából Tahi Tóth László, de özvegyének csak most sikerült elengednie a művészt, pedig már két éve nincs köztünk.

Tahi Tóth László özvegye, Kárászy SzilviaForrás: MTI/Zih Zsolt

Mostanra múltak el belőlem azok a fájdalmas, visszatérő képek, amelyeket a férjem utolsó időszakának szenvedéseiből őriztem" – mondta a Bestnek Kárászy Szilvia. 25 évig voltak együtt, és természetesen nekik is voltak nehézségeik. Nem született gyermekük, bár mindent megtettek érte. „Soha nem beszéltem erről a nyilvánosság előtt, de nincs mit titkolnom. Mindent megtettem azért, hogy gyermekünk legyen. Elhatároztuk, ha a sors ad gyereket, szeretettel, örömmel várjuk, de mesterséges úton nem szeretnénk. Szomorúak viszont sosem voltunk emiatt. Mindenkinek más az útja, az élete. Persze miután meghalt a férjem, sokat gondoltam rá, milyen jó lenne, ha most itt lenne egy pici Laci, aki ma már nagy gyerek is lehetne, de nekünk nem így alakult" – vallotta be a zongoraművész.