4 tipp - ezeket ne hagyd ki önkéntes karantén idején, ha jót akarsz

Forrás: Shutterstock -
szokások önkéntes karantén tipp
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A koronavírus-járvány idején a lehető legjobb megdolás, ha megteheted, hogy otthon maradsz és önkéntes karanténba vonulsz. Ahhoz pedig, hogy elkerüld a négy fal közti monotonitást, hoztunk néhány tuti tippet.

A veszélyhelyzet alatt a hatóságok és a közéleti személyiségek is arra buzdítanak bennünket, hogy ha meg tudjuk oldani, maradjunk otthon annak érdekében, hogy megfékezzük a járvány terjedésének mértékét.

Az önkéntes karantén azonban néhány nap után montonnná tud válni, az ingerszegény életmód pedig akár depresszióhoz, hangulatingadozásokhoz is vezethet. Annak érdekében, hogy ezt elkerüljük, összeszedtünk néhány tuti tippet, amik segítenek megtörni az egyhangúságot.

Tervezd meg!

Hiába nem mozdulunk ki otthonról, fontos, hogy készítsünk napirendet. Ne hagyjuk, hogy egyformák és egyhangúak legyenek a napjaink. A felkeléstől egészen a lefekvésig tervezzük meg, mit fogunk csinálni. Vannak, akik egy hétre előre megírják az időbesztásukat, de az is jó megoldás, ha csak egy nappal előre gondolkozunk. A terveink között szerepeljenek olyan tevékenységek is, amik a testünkre és a szellemünkre is hangsúlyt fektetnek.

Ha gyerekkel kényszerülünk otthon maradni, akkor neki is külön állítsuk össze a napját, amiben a tanuláson kívül szabad fogalalkozások, mozgás és játék is szerepel. Tipp: tervezzük meg a gyerek minden percét a reggelitől a vacsoráig, így nem fog unatkozni.

Ha gyerekkel kényszerülünk otthon maradni, akkor neki is külön állítsuk össze a napját, tervezzük meg minden percét a reggelitől a vacsoráig Forrás: Shutterstock

Minden napra egy feladat

Amire a rohanó hétköznapokon nem volt idő, mind elvégezhetjük most. Fontos azonban, hogy ne egyszerre akarjunk mindent megcsinálni. Ennek is találjuk ki az ütemezését. Állítsunk fel egy fontossági sorrendet és készítsünk tervet, mit mikor fogunk elvégezni. A nagyobb dolgokat, mint a gardrób rendezés, lakberendezés, célszerű egymástól távolabbi időpontokra tenni, hogy ne fárasszuk ki magunkat néhány nap alatt.

Hangolódjatok egymásra

A normál hétköznapokon a párok sok időt töltenek külön, mindenkinek megvan a saját élete, munkája, baráti köre. Az önkéntes karantén idején azonban egész nap egy fedél alatt kell lennünk, ami sokak számára kihívást jelent. Éppen ezért úgy kell megtervezni a mindennapokat, hogy jusson idő benne a meghitt beszélgetésekre, közös filmnézésékre is, de ha igény van rá, legyen lehetőség önmagunkkal lenni. Akinek szüksége van az énidőre, mindenképpen teremtsen alkalmat arra, hogy egyedül legyen néhány percre vagy akár órára. Fontos, hogy karantén idején is megtartsuk szokásainkat még akkor is, ha az elvonulás azt jelenti, hogy a másik szobába költözünk át.

Akinek szüksége van az énidőre, mindenképpen teremtsen alkalmat arra, hogy egyedül legyen néhány percre vagy akár órára Forrás: Shutterstock

Találj új hobbit

Itt az ideje annak, hogy elgondolkozzunk azon, vajon mik azok a szabadidős tevékenységek, amiket otthon is el tudunk végezni és amiket már régóta ki szeretnénk próbálni. Ilyenek lehetnek például a különböző művészeti tevékenységek, a festés, a rajzolás, az origami, vagy akár a jóga és egyéb otthon is elvégezhető mozgásformák.

Tanulásra fel!

A felszabadult időt hasznosan is eltölthetjük. Sokan ilyenkor idegen nyelveket kezdenek tanulni, vagy online tanfolyamokra iratkoznak be. Az internet világában csak a képzetelt szabhat határokat elménk tágításának.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.