75 éves korában távozott az élők sorából Eavan Boland költő, a kortárs ír líra kiemelkedő alakja.

Boland hétfő délután hunyt el dublini otthonában. Halálát stroke okozta. Az Ír Királyi Akadémia, amelynek Boland tagja volt, "megrendüléssel" fogadta a költő hirtelen halálának hírét. Az 1944-ben, Dublinban született Boland hazájában úttörőnek számított a női költők körében.Verseire a női léttel és a nőiességgel kapcsolatos témaválasztás volt jellemző. Költészetében azt is vizsgálja, hogy miként ábrázolták a nőket a történelem során. Az 1975-ben megjelent The War Horse című kötetében az észak-írországi konfliktusról ír, Quarantine című versével pedig az 1840-es évekbeli ír éhínségnek állított emléket. Költeményei bekerültek az iskolai tananyagba is Írországban. Boland az Egyesült Államok és Dublin között osztotta meg idejét: 1996-tól volt a Stanford Egyetem professzora, Dublinban pedig 2019 végéig dolgozott szerkesztőként a Poetry Ireland Review című költészeti folyóiratnál.
Három évvel ezelőtt neki ítélték az Irish Book Awards életműdíját - Írta az MTI.

Az 1944-ben, Dublinban született Eavan Boland hazájában úttörőnek számított a női költők körébenForrás: Youtube/PBS NewsHour