Tóth Gabi részletesen elmesélte, mi történt a szülőszobában

Forrás: Tóth Gabi, Instagram -
Tóth Gabi Krausz Gábor szülés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kendőzetlen őszinteséggel mesélte el egy blogbejegyzésében Tóth Gabi, hogyan is zajlott Hannaróza születése. Kiderült, minek köszönhető, hogy Krausz Gábor végül nem ájult el.

Az énekesnő nem tagadta, hogy nagyon félt a császármetszés előtt. Sírva simogatta a pocakját, és azt mondogatta kislányának: minden rendben lesz.
"Biztos nem voltam túl meggyőző, mert nagyon féltem, de nem akartam, hogy ő érezze. Persze azt is tudtam, hogy érzi, hisz itt van bennem. Érez engem, ahogy én is őt" - mondta a család.hu-n vezetett blogján.
Gabinak korábban már voltak rossz tapasztalatai a kórházzal, hiszen életmentő műtéten esett át, ezért nagyon félt, hogy eluralkodik rajta a pánik.
"A szúrást a hátamban szinte egyáltalán nem éreztem, csak ahogy a meleg szétárad a lábamban. Én pont attól tartottam a leginkább. A fájdalomtól soha nem féltem, csak attól, hogy lebénulok, nem kapok levegőt, tehetetlen vagyok. Közben valaki a szobában azt mondta: 'Gabriella, most felgyorsulnak az események, feküdjön le, azt már nem fogja érezni...' és ilyeneket... Csak foszlányok jutottak el hozzám."

"Azt mantráztam, hogy innen már nincs visszaút, ezt már itt és most végig kell csinálnom. Ez most megtörténik velem"

– mesélte Gabi, aki igyekezett a jóga légzést alkalmazni, hogy megnyugodjon.
Később párját is beengedték hozzá, de ebből nem sokra emlékszik.

Tóth Gabi őszintén mesélt szüléséről. Forrás: Tóth Gabi, Instagram

„Végül is elég rövid ideig volt velem, hiszen az előkészületre még nem jöhetett, viszont amikor kiemelték Hannit, ő is kiment vele. Még miközben szaladt kifelé, visszanézett rám, és ekkor megpillantotta a méhlepényt, amit saját bevallása szerint nem kellett volna. Utólag azt mondta, csak azért nem ájult el, mert gyorsan azt mondta magának, hogy ez olyan, mint egy borjúmáj..."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.