Talán neked is maradt még egy kis húsod otthon, amit jó lenne biztonságosan eltárolni. 

A koronavírus miatt elrendelt karantén idejére sokan úgy próbáltak felkészülni, hogy a legfontosabb élelmiszerekből nagyobb mennyiséget halmoztak fel - így meg tudták előzni a heti rendszereséggel történő vásárlást. 

A korlátozásoknak azonban vége, de a húskészlet még sokaknál nem fogyott ki. Adja magát a kérdés, hogy a nyers hús milyen körülmények között bírja a legtovább? 

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Vásárlás

Vannak bizonyos szempontok, amikre már a vásárláskor érdemes odafigyelni - ez pedig nem más, mint a megfelelő hűtés. Ha például túl sok árut pakolnak ki egyszerre a hűtőbe, akkor gyakran előfordul, hogy a hőmérséklet az optimális 4 fok felé emelkedik. Ilyenkor érdemes a hűtő aljáról húst választani, mert ott 1-2 fok eltérés is lehet. Vásárlást követően pedig minél hamarabb hűtőbe kell tenni.  

Vásárláskor az is fontos, hogy a húsokat mindig külön zacskóba tedd, ne érintkezzen más élelmiszerekkel, főleg olyanokkal ne, amiket nyersen fogyasztasz.

Tárolás

A hús-, vagy halféléket csak akkor tárold a hűtőben, ha azt néhány órán belül, de maximum 1 napon belüle felhasználod. Minden más esetben inkább a fagyasztót válaszd. Ilyen esetben a hús akár 4 hónapig is kibírja. Azonban ha kész ételt szeretnél lefagyasztani, akkor úgy számolj, hogy maximum 2-3 hónap áll a rendelkezésedre, ezt követően sajnos már nem érdemes rizikózni. Azt se feledd soha, hogy amit egyszer lefagyasztasz, majd kiolvasztasz, azt többé nem szabad visszafagyasztani.