Így spórolj időt a háztartásodban az internet segítségével

Forrás: Shutterstock -
számla e-számla NKM Nemzeti Közművek Zrt.
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sokan mondják, hogy régen mennyivel jobb volt az élet — ezt mindenki döntse el maga. Az viszont tény, hogy felgyorsult a világ és az internetnek köszönhetően számos olyan lehetőség tárult elénk, amellyel időt és energiát spórolhatunk meg magunknak.

Erre pedig óriási szükségünk van, hiszen manapság egyre többen döntenek úgy, hogy a család és a háztartás mellett karriert is szeretnének építeni, ehhez pedig leginkább időre van szükségünk. De mik azok az alapvető mindennapi elintéznivalók, amelyek az internetnek hála mostanra egyszerűbbé váltak?

Terülj, terülj asztalkám - Egy csettintéssel, akár a mesében

Mióta a nagyobb élelmiszerüzletek rendelkeznek webáruházzal, lehetőségünk nyílt otthonunk kényelméből elintézni a bevásárlást. Nem kell hosszasan parkolóhelyet keresni, sorban állni, ahogy nehéz szatyrokkal tömegközlekedni és cipekedni sem. Néhány kattintással összeállíthatjuk a bevásárló listát, és akár napokra/hetekre előre megrendelhetjük mindazt, amire csak szükségünk lehet. Ám ha esetleg mégis beütne a krach - egy elhúzódó megbeszélés vagy egy betegeskedő gyerkőc miatt -, akkor még mindig rendelhetünk vacsorát szintén az internet segítségével, ami akár már egy óra múlva ott gőzölöghet az asztalunkon. Korábban mikor volt ilyen lehetőségünk, hogy varázsütésre megoldjuk az étkezést? Soha!

Néhány kattintással összeállíthatjuk a bevásárló listát, és hetekre előre megrendelhetjük mindazt, amire csak szükségünk lehet Forrás: Shutterstock

Számlák, avagy a hétköznapi ember visszatérő mumusai

Ha valamitől, akkor a határidőktől vagy a befizetésre váró számlák lejaráti dátumától biztosan sokan megfeszülünk. Hiszen annyi minden van egy nap a fejünkben, hogy egyszerűen lehetetlenség az összeset észben tartani. A számlák azonban nem olyan türelmesek, mint mi azt szeretnénk: a határidőket akkor is be kell tartanunk, ha fene fenét eszik is. Ebben is segítségünkre lehet az internet, hiszen általa olyan nehézségektől szabadíthatjuk meg magunkat, mint az iskolai ebédbefizetéssel járó körülményes ügyintézés — de ez igaz a közüzemi számlákra is.

Hogyan működik ez?

Ma már lehetőségünk van elektronikusan befizetni a számláinkat. Vagyis nem kell sehova befáradnunk azért, hogy rendezhessük kintlévőségeinket. Mind amellett, hogy időt spórol nekünk, átláthatóságot is biztosít, hiszen akár évekre visszamenőleg visszakereshetjük befizetett számláinkat, vagyis nem kell cipősdobozokban gyűjtögetnünk és tárolnunk őket, ha szabálykövetők akarunk lenni.

A modern, hiteles, elektronikus számlázási mód igénylése csupán pár kattintás. Tavaly év végére már több, mint 1 millióan regisztráltak erre a funckióra, ami óriási előrelépést jelent, nem csak kényelmi, hanem környezetvédelmi szempontból is.

A modern, hiteles, elektronikus számlázási mód igénylése csupán pár kattintás Forrás: NKM Energia Zrt.

Spórolj időt magadnak, spórolj energiát a Földnek

Jobban belegondolva, rengeteg papírhulladék keletkezik azáltal, hogy a számláinkat papír alapon kezeljük. Egy embernek átlagosan 3-5 számlája érkezik havonta, ami egy évben legjobb esetben is 36 papírlapot jelent - és ez csak egyetlen ember. Az egész világra kiterjesztve ez irdatlan mennyiség, és hatalmas pazarlás. Tehát aki odafigyel és környezettudatosan él (például szelektíven gyűjti a szemetet, kerüli a műanyagba csomagolt termékeket és törekszik a járműhasználat minimalizálására is), annak érdemes elgondolkodni: Miért is ragaszkodjak a papír alapú számlához, ha az sem az én érdekeimet, sem a bolygó érdekeit nem szolgálja?

Az NKM E-számla befizetése kényelmes és gyors (x)

A megadott számlaszámra történő banki utalással, csoportos beszedési megbízással vagy az NKM oldalán és mobil applikációján keresztül is kiegyenlíthető. Sőt, mostantól e-mail címre is kezdeményezhetjük a banki átutalást. Ez azt jelenti, hogy nem csak bankszámlaszámra, de az újonnan bevezetett másodlagos azonosítókra, vagyis a gazszamla@nemzetikozmuvek.hu és villanyszamla@nemzetikozmuvek.hu e-mail címekre is indíthatjuk az utalást. Az NKM weboldalán áttekinthetően szerepel, hogy melyek azok az adatok, amit az igényléskor meg kell adni, semmi bonyolult dolog nem szükséges a regisztráláshoz.

Annak érdekében, hogy minél több ügyfélhez eljusson a zöld számlázási megoldások lehetősége, az NKM időről időre figyelemfelhívó kampányokat indít. 2020. április 2-án is indult egy három hónapon át tartó kampány, amellyel az ügyfelek az egészségügy megnövekedett terheinek enyhítéséhez is hozzájárulnak. A kampány ideje alatt az NKM E-számlára váltó ügyfelek minden új e-számla-regisztráció után garantált 500 Ft számlajóváírást kapnak, illetve felajánlásuk révén további 500 Ft-tal támogatják a hazai ellátó központnak minősített Szent László Kórház (DPC-OHII) alapítványát. Az ügyfelek egyéb lehetőségeiről és az E-számla igénylésének részleteiről itt tájékozódhat.

A cikket támogatta az NKM Nemzeti Közművek Zrt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.