Évek óta nyitott házasságban él Will Smith és felesége: kitálalt a harmadik fél

Forrás: AFP/Gabriel Bouys -
nyitott házasság házasság feleség család férj Will Smith
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Will Smith és Jada Pinkett-Smith évek óta nyitott házasságban élnek, legalábbis August Alsina ezt állítja.

Will Smith és Jada Pinkett Smith 1997 óta házasok, és boldogan nevelik két közös gyermeküket, Jadent és Willowt. Sokat pletykáltak különleges kapcsolatukról, a most felröppent hírek pedig szintén azt bizonyítják, ennyi év után a sztárpár kapcsolatát már nem a szerelem táplálja.

Egy 27 éves, August Alsina nevű énekes nem régiben azt állította, az utóbbi években ő volt Jada szeretője, ráadásul kapcsolatuk egyáltalán nem titkos: Will Smith is áldását adta rájuk.

Az énekes 2015 óta ápol jó kapcsolatot a Smith családdal, még nyaralni is volt, hogy együtt mentek. Szerinte nem csinált semmi rosszat, hiszen nem egy titkos félrelépésről van szó -írja a Blikk.

"Sokba kerül nekem ez a kapcsolat, mert az emberek nem ismerik a hátteret. Nem tettem semmi rosszat. Szeretem ezt a családot, csak jót mondhatok róluk."

-nyilatkozta August.

A színésznő sajtósa tagadja a viszonyt, így nem tudni, mi az igazság...

Forrás: AFP/Gabriel Bouys

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.