Megdöbbentő vallomást tett Balázs Pali: elárulta, mi volt eddigi életének legnagyobb csalódása. 

Balázs Pali nemrég egy interjúban elárulta, egy hozzá nagyon közel álló barátja okozott számára csalódást. A híres énekes azt mondta, sokáig nem tudta kezelni a történteket, amelyek kifejezetten emberi gonoszságra utaltak. 

"Az emberi gonoszság és rosszindulat több formájával is találkoztam már a 24 esztendős pályafutásom során, de olyannal még nem, amikor egy, a lelkemhez valóban közel állónak gondolt barát hagy cserben. Bevallom férfiasan, sokáig nem is tudtam ezt a helyzetet magamban kezelni. Életem egyik valóban nagyon fontos szakaszában, a zenei megújulásom idején történt meg, hogy elgázolz és cserbenhagyott egy olyan ember, aki fontos része volt a csapatomnak" - mesélte a sztár a Borsnak.

Azt is elmondta, hogy semmiképp sem szeretett volna sárdobálást az ügyből, így részleteket most sem hozna nyilvánosságra - azt azonban hozzátette, hogy most is a zene volt a legnagyobb támasza, melyen keresztül kiadhatta fájdalmát. 

"A Vár rám az élet című dalom épp arról szól, hogy semmiféle körülmény nem számít, ha az ember hisz magában, és a benne rejlő erőben. Mert az erő mindannyiunkban ott van, csak nem mindig vesszük észre" - fejtette ki az énekes.