Édesanyjánál keres vigaszt a válófélben lévő Weisz Fanni

Forrás: Weisz Fanni / Instagram -
Hajmásy Péter Weisz Fanni válás vigasz szakítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Weisz Fanni és Hajmásy Péter néhány nappal ezelőtt jelentették be, hogy válnak.

A modell és volt kosárlabdázó kedvese kapcsolata már hónapokkal ezelőtt válságba került, és hiába próbálták megmenteni házasságukat, végül a válás mellett döntöttek. Fanni már hónapokkal ezelőtt letörölte a közös fotóikat Instagram-oldaláról, Hajmásy Péter pedig több mint egy hónapja nem osztott meg semmilyen fotót követőivel.

Kapcsolatukat sok dolog megnehezítette: Fanniék az esküvő óta szerettek volna gyereket, azonban nem akart összejönni, és a Fanni édesanyjával lévő viszály sem tett jót a házasságuknak.

Az anya-lánya páros egyik pillanatról a másikra távolodott el egymástól, volt, hogy egy teljes évig nem beszéltek egymással, Fanni édesanyja ugyanis nem kedvelte Pétert. Ágnes az újságból tudta meg azt is, hogy lányának esküvője lesz.

A hírek szerint most megfordult a helyzet, és Fanni és Ági újra közelebb kerültek egymáshoz.

„Az utóbbi egy évben kezdődhettek a gondok. Úgy tudom, egyre többet üzent az édesanyjának, sokat beszéltek, és sűrűsödtek a találkozások is. Az idős nagyszülei hosszú ideig hiába várták Fannit Szegedre, ám végül ott is megtört a jég, újra felvették a kapcsolatot egymással, és most már biztos, hogy visszatér a régi kerékvágásba a család élete"

– mesélte a család közeli barátja a Borsnak.

Forrás: Weisz Fanni / Instagram

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.