Átszállították Szilágyi István fiát a börtönbe: így viselte

Forrás: MTI/Soós Lajos -
börtön Szilágyi Péter Szilágyi István (színész)
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Átszállították az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetből Szilágyi Pétert, aki még május elején közös otthonukban meggyilkolta édesapját, Szilágyi Istvánt.

A férfi közel három hónapot töltött az elmegyógyintézetben, ahol folyamatosan vizsgálták, ám nemrégiben a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet Venyige utcai részlegébe került át. Így szeptemberig, ameddig elrendelték a letartóztatását, már a fogházban marad.

Forrás: MTI/Soós Lajos

A család egyik barátja elárulta, hogy a férfit nem viselte meg az áthelyezés, sőt!

„Talán furcsán hangzik, de talán egy kicsit még örült is annak, hogy átviszik. Az is jó hír, hogy ez azt jelenti, hogy nem kell gyógyszeresen kezelni őt, ráadásul a börtönben már ismerhet pár őrt is" - nyilatkozta Blikknek a család egyik ismerőse.

Makai Gábor klinikai szakpszichológus szerint bár pszichésen megterhelő lehet a gyanúsított számára az áthelyezés, jobban járt ezzel a megoldással:

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.