A baba első éve tele van újdonságokkal és izgalmakkal. Rengeteget fejlődik ebben az időszakban a kicsi, aktivitása pedig folyamatosan növekszik. Egész nap figyel, tanul, ugyanakkor már nem csak passzív szemlélője a körülötte történő dolgoknak, de bizony ő maga is részt akar venni mindenben.
Egyéves korára a legtöbb gyermek már áll, sőt megteszi az első lépéseit. Elbűvöli őket, hogy végre a magasból szemlélhetik a világot, ám a járás beindulása csak egy az önállóságra törekvés lépcsőfokai között. A javuló szem-kéz koordinációnak köszönhetően egyre ügyesebbek mindenben, lassan kialakul náluk a szimbolikus gondolkodás, de a szókincsük is tagadhatatlanul fejlődik. Ebben az időszakban imádnak felfedezni, kommunikálni, de előszeretettel utánozzák a felnőtteket is.
Szórakoztató játékok egyéveseknekAz egyéves babáknak az egész világ egy nagy játszótér, amely amellett, hogy nagyon szórakoztató, remek színtere a tanulásnak is, ezért érdemes olyan játékokat mutatni nekik, amelyek nem csak az unalmat űzik el, de fejlesztően is hatnak rájuk.

- Könyvek: kuckózzunk be együtt a kanapéra és vegyünk elő egy képeskönyvet, hiszen ebben a korban imádják már a kicsik, ha anya mesél nekik. Nem is a történet a fontos ilyenkor még, inkább a képek, amelyekre rámutathatnak és megtudhatják mi micsoda. Szintén nagyon szokták élvezni az egyéves gyerekek a kihajtogatós, kukucskálós képeskönyveket, amelyekkel akár egyedül is elszórakoztathatják magukat.
- Kirakós: a korosztálynak megfelelő kirakós alapfelszerelése a gyerekek játékkészletének. Ebben a korban érdemes egyszerű, fogantyús kirakót választani, mondjuk egy olyat, amely egy farmot ábrázol, ahol meg kell keresni a boci vagy a tyúk helyét és beilleszteni a megfelelő mélyedésbe.
- Formabedobó: a kirakóshoz hasonlóan a formabedobó is kiválóan fejleszti a finom motorikus képességeket és a szem-kéz koordinációt, ráadásul roppant szórakoztató a kicsik számára.
- Gurigatós: ebben a korban minden érdekli a gyerekeket, ami mozog, ami gurul, így remek játék lehet, ha kisautókat vagy szivacslabdát gurigattok a földön, ő pedig megfigyelheti a mozgásukat.
- Bújócska: dugd el a kedvenc plüssöket a szobában és kérd meg, hogy keresse meg őket.
- Csorgatós-töltögetős: az esti fürdés is igazi mókázássá válhat, ha a kádba beledobunk néhány műanyag poharat, palackot, amelyek segítségével kedvére csorgathatja a kicsi a vizet.
- Matatófal: nagy kedvenc lehet ilyenkor – de később is - az úgynevezett matatófal, amelyen helyet kaphat rajztábla, lakat, billenő kapcsoló, nyitható és csukható ablakok, abakusz és bármi, amellyel a kicsi elpiszmoghat. Ügyes apukák akár maguk is elkészíthetik.
Bár egyévesen már egészen ügyesen el tudnak szöszmötölni a kicsik magukban, a legjobban mégis azt élvezik, ha a szülők is részesei a mókának, így próbáljunk meg minél több időt szakítani a közös játékra és kiélvezni ennek az életszakasznak minden csodáját.