Itt már azon gondolkoznak, hogy alakítsák lakásokká az irodaházakat

Forrás: Shutterstock -
Iroda koronavírus Svédország lakás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Svédországban már elindult egy kísérlet arra, hogy az irodaházakat hogyan tudnák lakásokká alakítani, hiszen valószínűleg a pandémia után sem lesz mindre szükség, mert marad a home office sok cég esetében.

Üresen állnak az irodaházak Svédországban is, ezért szeretnék azokat lakásokká alakítani, mivel vélhetőleg a koronavírus járvány után sem áll vissza sok cég az otthoni munkavégzésről az irodaira.

A kormány elrendelte az építésügyi hatóságtól, hogy kezdjenek el ezen a terven dolgozni, ugyanis jogi változtatásokra van szükség, mivel egyelőre ennek bürokratikus akadályai vannak - adta hírül egy svéd hírportál.

A fotó illusztráció. Forrás: Shutterstock

A cél hogy a nagy, belvárosi irodaházakból iskolai kollégium, vagy fiataloknak szánt, kisebb lakások legyenek. A svédek elsősorban fenntarthatósági okokból kezdtek el ebben gondolkodni.

Ám az ingatlanfejlesztők azt gondolják, drasztikusan nem fog visszaesni az irodák használata, de támogatják az alapötletet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.