Híres sztárok, akik nyíltan felvállalják biszexualitásukat

Megan Fox Angelina Jolie Lady Gaga biszexualitás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A cikkünkben szereplő művésznők meglehetősen rugalmasnak vallják magukat, főleg, ami szexualitásukat illeti,  ám leginkább férfiakkal láthattuk őket.

Angelina Jolie

Angelina a házasság előtt jó pár évig inkább tapasztalatot gyűjtött az ágyban, leginkább nőkkel. Évtizedekkel korábban Angelina élete sokkal sötétebb volt. A kokain és a heroin megszállottja volt, melyről nemrég az egykori dílere is nyilatkozott. A sztár 19 évesen ismerte meg nagy szerelmét, Jenny Shimizut, akivel a Kis tüzek című produkcióban játszottak együtt. A két színésznő egymás iránti vonzalma idővel egyre erősödött, Angelina pedig elmondása szerint hamarosan úgy nézett Jennyre, ahogy a férfiakra szokott.

Angelina Jolie Forrás: Getty Images

Lady Gaga

Az extravagáns énekesnő már többször is kijelentette, hogy biszexuális, és dühös azokra, akik rá akarják fogni, hogy ez is csak egy újabb reklámfogás a részéről. A szexuális felszabadítás ikonja hosszú évek óta mindkét nemhez vonzódik, melyet több videoklipjében is bizonyított már. Ám jelenleg egy férfi mellett talált rá a boldogság.

Megan Fox

A férfiak első számú bálványa a gyönyörű Megan Fox. A 34 éves színésznő úgy véli, hogy minden ember biszexuálisként születik meg, csupán az évek alatt mindenki megválasztja a számára tökéletes embert. Ő is egyébként férfiak mellett horgonyzott le huzamosabb időre, hiszen 2010-ben hozzáment a nála 12 évvel idősebb Brian Austin Greenhez, akitől három gyermeke született. Jelenleg pedig a nála négy évvel fiatalabb rapper, Machine Gun Kelly élettársa.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.