Éves pénzhoroszkóp 2021-re: eddig tartanak majd a nehézségek

Forrás: Shutterstock -
asztrológia ezotéria pénzhoroszkóp
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tudjuk, legtöbbünk saját bőrén érezte is, hogy 2020 az elmúlt évek legkomolyabb bizonytalansági állapotát idézte elő pénzügyi és gazdasági téren, példátlan helyzetekkel, megválaszolatlan kérdésekkel. 2021 márciusának legvégéig a megroppanások, nehézségek és bonyodalmak száma aligha fog csökkenni, ugyanakkor ez az az időpont, amikor a Szaturnusz és a Jupiter végleg messzire eltávolodnak egymástól, együttállásuk, így pedig együtthatásuk teljesen megszűnik, levegőhöz jutunk, s a pénzügyeket – ugyan csak nagyon lassan -, de rendezni tudjuk.

Már 2020-ban is át kellett gondolni a különféle pénzügyi stratégiákat, ám, aki ezt nem tette meg, annak 2021-ben a sors fogja feladatként letenni az asztalára. A struccpolitika nem működőképes folyamat anyagiak terén. Másképp kell tekinteni a pénzre, és másképp kell elkölteni vagy épp befektetni azt. Nézzük, miképp érdemes az egyes jegyeknek alkalmazkodni az aktuális hatásokhoz.

KOS

Nem akarod kímélni magadat? Ez érthető, ám minden pénzügyi lépést előre megtervezetten, okosan tegyél meg. Jelentős mennyiségű energiát fektetsz szakmai előmeneteledbe vagy épp a vállalkozásodba, ami biztosan meg fog térülni. Nem csupán pozitív elismeréseket tudsz bezsebelni, hanem anyagi javak terén is elégedett lehetsz novemberre. Bátran törheted a fejedet mindenféle újdonságon. Mars, vagyis az uralkodó bolygód impulzusai előcsalogatják belőled a kitartó, elhivatott. alkalmanként harcias énedet. Ez jó, bár nem mindenkinek nyeri el a tetszését. De tudod mit? Ne foglalkozz mások véleményével, ha valamit jónak vélsz és a felemelkedés lehetőségét látod benne, akkor tedd meg! Ám vigyázz! A dicsőség jó, de nem szállhat a fejedbe.

Formálj úgy véleményt helyzetekről, mások munkájáról, sikereikről, esetleges kudarcaikról, hogy az ne legyen bántó, kritikus, inkább őszintén dícsérő! Épp ezáltal öregbítheted a hírnevedet, így lesznek, akik veled akarnak majd dolgozni, projekteket megvalósítani, ami szintén anyagi gyarapodást hoz neked. Lépj hát át a saját határaidon! A csapatmunka remek választás.

BIKA

Nos, Bikaként nem számíthatsz túl sok láblógatásra 2021-ben. Bár 2020-ban sem volt módod megpihenni, de az újesztendő tényleg komoly odafigyelést és tervezettséget igényel. Nagyon eltérnek a pénzzel összefüggő ügyek, másképp kell költekezni, tervezni, spórolni, tartalékolni. Sok új lehetőség nyílik meg előtted, ugyanakkor nem szabad átgondolás nélkül munkahelyet váltanod, olyasmire rábólintanod, ami sok kételyt tartalmaz anyagiakkal kapcsolatban. Erős vagy és akaratteljes, februártól kapsz igazán erőre, így formabontó ötleteidet könnyen a megvalósítás irányába terelheted. Az egyetlen aggályod legfeljebb az lehet, hogy kivel fogj össze, miként javíts kollégákkal vagy üzleti partnerekkel összefüggő kapcsolataidon. Márpedig, ha jól együttműködsz 2021-ben másokkal, akkor annak egyértelmű anyagi haszna is lesz.

Legyél lelked és lendületes, áprilisban és augusztusban így is tapasztalhatsz megtorpanást bevételek terén, de adódhatnak többletkiadásaid is. A szellemi fejlődésed mindenképpen anyagi kiadásokat hoz, de hamar megtérül, mert a frissen szerzett tudást hamar beépíted a mindennapokba. A pénzügyeid jó irányba mozdulnak 2021-ben.

IKREK

A szakmai előmeneteledre, s a témában rejlő lehetőségekre 2021-ben elsősorban Vénusznak és Szaturnusznak lesz erőteljes hatása. Mindkét planéta pozitív körülményeket teremt, ezek lehetővé teszik a kiteljesedésedet, a felemelkedésedet és a szellemi fejlődésedet. Az új, sokszor ismeretlen helyzetekhez való alkalmazkodókészségedet nem csak az égiek, hanem a környezetedben lévő emberek is tesztelik, miközben folyamatosan látni fogod azt, hogy mennyire vagy jó helyen, tényleg azt akarod-e csinálni, amit most csinálsz. Jelentős válaszút elé kerülsz áprilisban vagy májusban. Ha mennél, váltanál, külföld felé orientálódnál, tudd, hogy minden adott a sikerhez. A munkakapcsolataidat át kell formálnod, az állandó eszmecserék, beszélgetések kiemelkedően fontossá válnak. Ezek során születnek meg a legjobb ötletek, így pedig az anyagi gyarapodás is kézzel fogható közelségbe kerül. Olyan embereket ismersz meg a kora tavaszi és a késő őszi időszakban, akikkel összefogva meglepően nagy és látványos eredményeket érhetsz el.

Emellett lényeges információ az, hogy a nyári időszakban alkalmanként nehezen találod meg a közös hangot másokkal, s ez akár vitákhoz is vezethet. Elsősorban rajtad múlik, veszekedés vagy emelkedett eszmecsere kerekedik ki ezen helyzetekből.

RÁK

Szakmai előmeneteled terén és anyagiakkal összefüggésben gyakorlatilag minden a helyére kerül 2021-ben, ami egyfajta kárpótlás is a 2020-as esztendőért cserébe. Bár azt nem lehet kimondani, hogy minden sötét felhőt messzire fúj a szél, de novemberre – mindent egybevetve – elégedett leszel pénzügyeiddel. Nem hagyhatod figyelmen kívül azt, hogy új körülmények, ismeretlen típusú feladatok érkeznek, ezek pedig merőben új megvalósítási módszereket igényelnek. A változás ott terjeng a levegőben – februárban, áprilisban és ősszel komoly bevételekre tehetsz szert. Sok döntést kell meghoznod, ezekkel kapcsolatban egyetlen jó tanács van: ne húzd az időt, legyél spontán és merj kockáztatni. Muszáj alkalmazkodnod az ismeretlen körülményekhez, ám van benned kellő kreativitás, így hát mindent megoldasz.

Amennyiben saját vállalkozásod van, már az év első felében bezsebelhetsz egy izgalmas szerződést. Ez hosszú távra biztosítja a stabil bevételeket. A legnagyobb sikereket azon Rákok érhetik el, akik kutatásokkal, fejlesztésekkel, befektetésekkel foglalkoznak.

2021 azért tud sikeressé válni, mert Jupiter segíteni fog, nem úgy, mint 2020-ban.

OROSZLÁN

Mivel meglehetősen szűk térben mozogtál 2020-ban, semmi másra nem vágyhatsz, mint átlépni ezeket a határokat. Igaz? Nos, akkor jó hír vár rád! 2021-ben kieresztheted a szárnyaidat, fejlődhetsz mindenféle életterületen, de legfőképpen anyagiak terén. Képes leszel alkalmazkodni az új körülményekhez, hajlandó leszel tanulni, és bizony egyetlen kihívástól sem futamodsz meg. Még abba is belemész, hogy ne te legyél az irányító. Ez utóbbi lesz a 2021-es esztendő legfelemelőbb pillanata. Nagyra fogod értékelni a csapatmunkát, és nem bánod azt sem, ha valaki több pénzt vagy dicséretet kap nálad. Amikor van konkrét cél, amit el akarsz érni, akkor a sikerért komoly áldozatot is fogsz hozni.

Nyáron és ősszel - sokak ámulatára – olyan eredmény babérjait tudod learatni, amikre még Te sem számítasz. Sok-sok ember biztosít majd arról, hogy elhivatottságoddal nagyon magasra tudsz jutni, - legyen az előléptetés vagy állásváltoztatás. Csupán a türelmed kell, hogy nagy legyen, de ami késik, az nem múlik. Vedd elő azon képességeidet, amiket csak ritkán van módod fitogtatni. Mutasd meg a világnak rejtett képességeidet! Érdemes új üzleti kapcsolatokat kiépíteni az anyagi gyarapodás érdekében.

SZŰZ

Vannak a csapatmunkás és vannak a magányos farkas típusú Szüzek. Nos, 2021-ben az utóbbiak ideje lejár, és muszáj lesz másokkal együttműködni, különben a fejlődés, anyagi gyarapodás komoly akadályokba ütközhet. Kénytelen leszel másképp, új módszerekkel dolgozni, kommunikálni. Vívd ki a figyelmet és az elismerést olyan egyszerű praktikákkal, mint mosoly, kedvesség, törődés. Hidd el, így másképp látnak azok, akiken múlhat az anyagi gyarapodásod. Jóval eredményesebb lehetsz csapatban, akár úgy is, ha nem a te kezeidben van a gyeplő, és nem t diktálod a tempót. A változásra való legjobb esélyeket, anyagi gyarapodást a késő tavasz és az őszi hónapok rejtik magukban.
Amennyiben mégis ragaszkodsz ahhoz az úthoz, amit egyedül járhatsz be, tudd, hogy nagyon sokat kell dolgoznod fele akkora sikerért. A döntés a tiéd, és tulajdonképpen így is meg úgy is elégedett lehetsz év végére. A másokkal való együttműködés kevesebb munkaórát, és arányaiban nagyobb bevételt hozhat.

Nyárin váratlan kiadások terhelhetik a pénztárcádat, de valahogy ebből a gödörből is kimászol. Pénzügyek terén 2021-ben a részmegoldások, a féldolgok, nem hoznak látványos eredményeket.

MÉRLEG

A 2020-as év kisebb-nagyobb csalódásait követően magad sem tudod, milyen irányt vegyél 2021 elején. Vajon tudod, mit szeretnél elérni, hová tartasz, mi a konkrét célod? Nem? Ez nem csoda, ám van kilátás, bár az alagút végi fény csak tavasszal jelenik meg. Áprilistól nem tudod elkerülni a fejlődést, egy új munkát, a tanulást, a megszokásoktól való eltávolodást. Egy dolog fontos igazán: nem maradhatsz egyhelyben, mert ahol vagy, az ugyan tűnhet biztosnak, de nem rejt anyagi elégedettséget, csak hónap végéig tartó megoldást. Bár nem vagy kifejezetten anyagias ember, 2021-ben mégis muszáj lesz a döntéseidet az anyagiak oldaláról megközelíteni, és megnézni, mi hoz hasznot és mi nem. Ami nem, azon túl kell lépni. 2021-ben perspektívát teremthetsz az elmúlt évek eredményeiből.


Ne hezitálj, járd körbe újra és újra az aktuális lehetőségeket, így találhatsz rá rejtett ösvényekre, amik elvisznek az anyagi gyarapodás célszalagjáig. Amennyiben okosan és tudatosan tartod kezedben szakmai előmeneteld gyeplőjét, akkor az anyagiak maguktól jól alakulnak, neked csak a feladatok praktikus teljesítésére kell figyelned. Ha vállalkozás indítására vagy már működő esetében befektetésre, fejlesztésre szánod magadat, akkor ezeket a lépéseket őszre tervezd és életed nagy fordulópontjának leszel részese.

SKORPIÓ

Munkahelyeden vagy vállalkozásod terén 2020-ban elég nehéz körülményeket éltél át, ugyanakkor mégis el tudtál oda jutni, hogy keveset panaszkodtál, s a kevesebbnek is tudtál örülni. 2021-ben sok dolgot tálcán kínál az élet, viszont jól kell tudnod választani. Legyél minden lehetőségért hálás, teremts vidám légkört, ezért a környezeted nagyon lekötelezett lesz. Mindenképpen új szemszögből kell feladataidra tekintened, és mindent akkor és ott kell megoldanod, amikor a tennivaló az asztalodra kerül. Legyél tettre kész, kommunikatív, válj a csapat lelkévé, mutass példát. Ezek együttes hatása a hálán kívül elismerést, magasabb pozíciót, új megrendeléseket, szerződéskötést ígér neked. Vedd ki mindenből a részedet, és ez a tetted a pénztárcád vastagságán is megmutatkozik őszre.

Adódhatnak kellemetlen pillanatok nyáron, ekkor elsősorban arra kell vigyáznod, kinek és mit mondasz, mert a kimondott szónak hatalmas ereje lesz. Ha megígérsz valamit, azt számon fogják rajtad kérni. Épp ezért ne bólints mindenre, s amikor elvállalsz egy tennivalót, határozd meg jól az ár-érték arányt, így utólag nem lesz okod morgásra. A késő ősz és advent időszakában örülhetsz egy új- vagy mellékállásnak, fejlődő vállalkozásnak, extra bevételnek.

NYILAS


2021-ben nem kérdés, hanem konkrét tény, sőt cél, hogy változtass munkáddal és pénzügyi dolgaiddal kapcsolatban. Előrelépés, állásváltoztatás, saját vállalkozás? Mi legyen fókuszban? Bármi mellett tedd le a voksodat, az jót hoz, hiszen képes leszel belefekteti a kellő energiát és időt. Arra viszont ügyelj, hogy egyszerre több lovat nem tudsz megülni. Feltűnik a környezetedben egy-két olyan személy, akik valamiért veled akarnak dolgozni, vagy neked akarják feltenni pénzügyekkel összefüggő kérdéseiket. Figyelj ezekre a megkeresésekre, mert lehet, hogy az illetőnek nemet mondasz, de adhat olyan tippet, amit viszont a magad javára tudsz fordítani, és ebből később anyagi haszon is származhat.

Ahogy előbújnak az első tavaszi meleg napsugarak, egyre nagyobb lesz benned a lendület és már pontosan fogod tudni, merre tartasz, mi az új célkitűzés. Meglévő képeségeiddel remek irányba fogsz tudni haladni, és a jó helyen, jó emberekkel tudsz megállapodásokra jutni, amikből őszre látványosan gyarapodni fogsz.

A nyár tökéletes befektetésekre, ingatlan adás-vételekre. A 2021-es év második felében picit fogd vissza a tempót, így jobban rálátsz arra, mi fontos és mi nem az. Így nem fáradsz ki, a fejlődésed viszont töretlen lesz.

BAK

Te leszel a csapatmunka példaképe 2021-ben. Bár eddig is beálltál bármikor a sorba, ha kellett, de most még aktívabb leszel, még jobban meg tudod mutatni, hogy kézben tudod tartani az irányítást, megleled a porszemeket a fogaskerékrendszerbe, ezért sokan lesznek neked hálásak. Ebben az évben nem csak a saját anyagi stabilitásod múlik rajtad, hanem sokan függenek a te döntéseidtől. Tegyél meg mindent a sikerért, akár azon az áron is, hogy néha hátralépsz, s másokat engedsz előtérbe. Ezzel nem veszítesz presztízst, sem pénzt, sőt! Épp így vonzol be magadnak lehetőségeket. Kifacsartan hangzik? Sebaj, majd később megérted!

Légy inspirátor, mutass rá arra, miért fontos a minőségi munka. Mondd el a véleményedet, amikor kell, de légy képes bölcsen hallgatni is.

Kifejezetten ajánlott pénzt költeni önfejlesztésre, akár rövid, akár hosszú távú iskolai elköteleződésről legyen szó. Lehet ez a szakmádhoz kapcsolódó tudásanyag, de akár egy kommunikációs tréning vagy spirituális jellegű képzés.

Köss hosszú távú együttműködéseket 2021-ben, mindig őszintén kommunikálj, és figyelj mások igényeire. Ez nem csak szimpla elismeréseket hoz számodra, hanem bizony anyagilag is meg fog térülni.

VÍZÖNTŐ

A 2021-es év jelentős változásokat ígér. Olyan területeken is jönnek módosulások, amiket nem akarsz megreformálni – legalábbis eleinte biztosan nem. Ahhoz, hogy anyagilag más szintre kerülhess és kicsit szabadabban költekezhess, elsősorban a már meglévő üzleti kapcsolataid átalakítására, javítására an szükség. Ha alkalmazottként dolgozol, nem feltétlenül kell állást változtatni, de törekedni kell a magasabb pozíció elérésére, a tömegből való kiemelkedésre. Vállalkozóként kicsit tágabban megélheted azt, milyen sok érdekes és izgalmas körülményt teremt a sors, - ezek leginkább meglévő tudásod elmélyítését várják tőled. Egy hosszas körforgás végére érkezel 2021-ben, s számos dolog végére kell pontot tenned. Alaposan ki kell elemezned a 2020-ban meghozott döntéseidet.

2021 májusától hirtelen több pénzforrási lehetőség is feltárul előtted, ez arra sarkall, hogy válj sokkal aktívabbá a munkahelyeden vagy a vállalkozásodban. A különféle üzleti kapcsolataid meghatározóak lesznek. Tanulnod kell mások hibáiból, és érdemes kikérned nálad bölcsebbek tanácsait.

Főleg a nyári időszakban tudsz remek eszmecseréket folytatni másokkal, így pedig egy-két kiváló üzletkötésre is sor kerülhet. Rejtett képességeidet megcsillogtathatod, amiért természetesen jutalom jár ősszel. Habár a csapatmunkát kevésbé favorizálod, alkalmanként érdemes ilyesmire is rábólintani.

HALAK

A legjobb hír az, hogy Jupiter idén bekukkant a Halak jegyébe május 14. és július 27. között, így ez a rövidke periódus igen komoly felemelkedés lehetőségét rejti a te jegyed képviselői számára. Legyél befogadó minden információra, akkor is, ha eleinte őrültségnek vagy épp túlzásnak tűnik. Mindent elemezz ki, járj körbe, s meglásd, nyárra egy elképesztő dolog formálódik elérhető céllá életedben – a komoly anyagi gyarapodás lehetőségét rejtve magában.

2021-ben a tudatosság és a kellő kockázatvállalási hajlandóság lesz kiemelten fontos, másképp aligha tudsz fejlődni. Ösztönösen rá fogsz érezni azokra a helyzetekre, amikből csak nyertesen lehet kiszállni. Meglepő precizitással tudod felmérni a különböző helyzeteket, mások szándékát és ezáltal időt és energiát nyersz az ellenlábasokkal szemben.

Üzleti téren kiváló pozícióba kerülsz már az év első felében, nyárra ez komoly felemelkedést eredményezhet - függetlenül attól, hogy alkalmazott, netán vállalkozó vagy. Ez szépen hangzik, de azért ne feledd, semmilyen sült galamb nem érkezik hozzád futárszolgálattal, tehát bátorságra, tudatosságra, kreativitásra nagy mennyiségben szükség lesz. Merész lépéseidért siker, anyagi gyarapodás és elismerés lesz osztályrészed 2021-ben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.