Borzalmak derültek ki a bárnai gyilkosságról: a feleség tudhatta, hogy fia elásta a nevelőapját

Forrás: police.hu -
gyilkosság feleség ásás gyerekek férj Bárna
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
M. Péter, a bárnai férfi, aki agyonverte, majd elásta nevelőapját.

Csütörtök délután letartóztatták M. Pétert, azt a bárnai férfit, aki három hónappal ezelőtt agyonverte és a házuk melletti telken elásta nevelőapját, a 75 éves Géza bácsit.

bárna, gyilkosság, elásott holttest Forrás: police.hu

A férfi mindenki előtt titkolta tettét. Csak most bukott le, amikor egyik falubelinek már gyanús lett, hogy nem látja Géza bácsit, ezért bejelentett az eltűnését. A falubeliek képtelenek elhinni, hogy Icuka Péter anyja nem kereste élettársát.

Igaz, hogy Ica ezután kórházba került, de nem tudom elhinni, hogy nem tűnt fel neki, hogy Géza nem jelentkezik, nem hívja, nem látogatja. Egy féltő feleségnek nem elég annyi magyarázat, hogy az élettársa elutazott. Gyanítjuk, hogy tudhatta, hogy az urával valami szörnyűség történt, de érthető a reakciója, hiszen Peti a fia, Icuka meg elsősorban egy édesanya, aki számára mindig a fia védelme lesz az első. Szörnyű, ha ezt a titkot a fia érdekében magába kellett fojtania, főleg az ő egészségi állapotával. Reméljük, hogy átvészeli.

– mondták a környékbeliek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.