Peller Mariann „Közel állok ahhoz, hogy elfogadjam ezt a testet, amit kaptam”

Forrás: Fb / Peller Mariann -
önelfogadás Peller Mariann spiritualitás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A műsorvezető bevallotta, még mindig dolgozik azon, hogy elfogadja magát, de egyre jobban halad. Peller Mariannak hosszú évek munkája van ebben.

Peller Mariannhoz mindig is nagyon közel állt a spiritualitás, és törekszik arra, hogy a környezetére, sőt más emberekre is jó hatással legyen, és segíteni tudjon másokon.

„Egy barátnőm elvitt egy angyalokkal beszélő nőhöz. Több volt az, mint egy erős élmény, kinyílt számomra a világ. Zokogtam attól, amiket ott hallottam. A nő azt mondta, az van a fehér zászlómra ráírva, arany betűkkel, hogy: újítás. Azaz más szemszögből láttathatom az emberekkel a dolgokat, és ebben eredményeket érhetek el. Ezek hallatán én, a kis önbizalom hiányos kislány naná, hogy zokogtam" – mesélte Peller Mariann a Lead Yourself YouTube-sorozatban.

Peller Mariann már közel van ahhoz, hogy teljesen elfogadja önmagát. Forrás: Fb / Peller Mariann

Mariann azon is sokat dolgozott, hogy elfogadja a saját testét olyannak, amilyen.
„Másfél éve érzem azt, hogy közel állok ahhoz, hogy elfogadjam ezt a testet, amit kaptam. Hosszú munka volt ezzel.

Régen egy pattanás, egy lepattant köröm is ki tudott borítani. Azon agyaltam, hogy mit fognak gondolni az emberek, azonnal kevesebbnek éreztem magam. Smink nélkül azért még most sem mennék ki az utcára, de az egyéb külsőségek már nem érdekelnek.

Már tudom, hogy én attól nem leszek értéktelenebb ember, ha 2 centivel le van nőve a hajam. Persze azt is tudom, hogy a mai világban szükség van a külsőségekre, főleg, ha sok emberhez szeretnénk eljutni"

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.