Kandász Andrea 23 kilótól szabadult meg, és hogy megörökítse új külsejét, egy szexi fotózást is bevállalt.

A TV2 sztárja nyolc hónappal ezelőtt szinte sokkot kapott, amikor látta,  hogy 86 kilóra hízott. 

„Egyszerűen nem hittem a szememnek! Már azon a júliusi napon elhatároztam, hogy ennek véget kell vetni. Bevallom, korábban hajlamos voltam koplalni, most is így vágtam bele a fogyókúrába, sőt, mellette futottam is rendszeresen. A szervezetem persze teljesen kimerült, fáradt voltam, az eredmény pedig bárhogy is akartam, elmaradt. Ekkor döbbentem rá, hogy változtatnom kell"

– kezdte a ripostnak Andi, aki az elejétől fogva 63 kilóra akart fogyni.

A gyönyörű műsorvezető rendszeresen futott, rúdtáncolni kezdett, és naponta hatszor, kis adagokban, egészséges ételeket evett. Az életmódváltás és a kitartás meghozta gyümölcsét: Andi 23 kilótól szabadult meg.

„Úgy tartják, annyit kell ennünk egyszerre, amekkora a gyomrunk. Mondanom sem kell, hogy egy átlagos adag ennél jóval nagyobb. Szerencsére imádom a zöldségeket és a halat, általában egész nap ezeket eszem, kis adagokra elosztva. A lényeg, hogy három hónapja tartom ezt a 63 kilót, már csak izmosodni szeretnék" – árulta el a tévés, aki dögös fürdőruhában is megmutatta magát. Andi így szeretné motiválni a fogyni vágyókat, és megköszönni azt a rengeteg bókot, amit kap.