Az endometriózis nem válogat - Magyar sztárok, akik az egyik legalattomosabb kórtól szenvednek

betegség blogbejegyzés nőgyógyász Kapócs Zsóka endometriózis Dukai Regina március Holdampf Linda magazin Dr. Kozma Bence
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Dukai Reginának és Holdampf Lindának is kés alá kellett feküdnie a meddőséget okozó női betegség miatt.

Csak kevesen tudják, de az endometriózis világszerte 70 millió, hazánkban pedig közel 200.000, a 25-35 év közötti nők 10 százalékát érinti. Ennek ellenére még mindig nagyon kevesen ismerik ezt a betegséget, így március az endometriózis hónapja lett. Korunk egyik legalattomosabb betegsége nem válogatja meg az áldozatait, több magyar hírességnek is megkeseríti az életét.

Dukai Reginánál néhány évvel ezelőtt diagnosztizálták a súlyos betegséget. A vizsgálatok során egyértelműen kiderült, hogy a vérrel teli cisztát csak műtéttel lehet eltávolítani a műsorvezető petefészkéből.

Reginek a műtét után gyógyszeres kezelést javasolt az orvosa, de a kellemetlen mellékhatások miatt úgy döntött, hogy a gyógyszer helyett életmódváltással orvosolja a még fennálló tüneteket. Glutén, laktóz, hús, tej és cukormentes diétájának köszönhetően már nem kínozzák a fájdalmak.

Dukai Regina Forrás: Facebook/Dukai Regina

Bocskor Bíborkát, a Magashegyi Underground énekesnőjét a Megasztárban ismerhette meg az ország. Az énekesnőt hosszú időn át kibírhatatlan menstruációs fájdalmak gyötörték,

hamar kiderült, hogy az ok nem más, mint az endometriózis. Újragondolt étrendjének köszönhetően nem csak a tünetei enyhültek, de nemrégiben életet adott első gyermekének is.

Holdampf Linda, a Life Tv Ébredj velünk! című reggeli műsorának egyik arca bevallotta, hogy bizony őt sem kerülte el az a borzalmas fájdalmakat okozó betegség.

Lindát is meg kellett műteni, de azóta remek egészségnek örvend.

Holdampf Linda Forrás: Instagram/lindaholdampf

Kapócs Zsóka, a csodaszép modell hat év küzdelem után került áldott állapotba. Zsóka ugyan biztos volt benne, hogy betegsége miatt nem lehet édesanya,

de az ötödik lombik sikerrel járt. Ám az endometriózis miatt le kellett mondani a természetes szülésről, így császármetszéssel adott életet gyermekének.

Kapócs Zsóka Forrás: Instagram/kapocszsoka

Arra, hogy pontosan mi az endometriózis, hogyan ismerhető fel, és miként kezelhető, Dr. Kozma Bence osztályvezető adjunktus adott választ a Life.hu-nak.

"Az endometriózis olyan állapot, amikor a normális esetben csak

a méh belső részén lévő nyálkahártya a méhen kívül is megtalálható, leggyakrabban a petefészkeket és a petevezetőket érinti.

Az endometriózis gyakran fájdalmas és tartós állapot, amely meddőséget okozhat, de ma már számos kezelési módszer közül választhatnak az érintett nők" – kezdte a szakember, aki azt is elárulta, hogy melyik az a korosztály, akit a legnagyobb százalékban veszélyeztet a kór.

"Az endometriózis szinte bármely életkorban kialakulhat,

de a 25 és 40 év közötti nőknél a leggyakoribb, akik közül akár 2-10 százalék is érintett lehet.

A változó korban a menstruáció megszűnésével és hasonlóan a várandósság alatt is enyhülnek a tünetek, de olykor az állapotosság végére teljesen meg is szűnhetnek" – osztotta meg a szakember, aki mindenkit arra biztat, hogy a tünetek észlelésekor azonnal forduljon orvoshoz. "Az endometriózis tünetei minden egyes betegnél különbözhetnek, van, akinél tünetmentes és csak vizsgálat vagy műtét során kerül felismerésre és van, akinél az életminőséget súlyosan rontó tüneteket okoz."

Dr. Kozma Bence Fotó: Fejes Márton/trilite.hu

"Az endometriózisban szenvedő nőknél gyakran a szokottnál jóval fájdalmasabb és nagyobb mértékű a menstruáció, krónikus kismedencei fájdalomtól szenvednek, de sajnos a nehezebb teherbeesés és a meddőség is igen gyakori tünet.

Legnagyobb veszélye, hogy tünetei nagyban ronthatják az ebben szenvedő nők mindennapjait, valamint hogy a kívánt gyermekvállalás akadályba ütközhet. Míg egy gyermeket tervező egészséges pár esetén hónapról-hónapra 20-25% a teherbeesés esélye, addig

az enyhébb endometriózisban szenvedő nőknél ez a szám mintegy 7-10 százalék. A súlyosabb esetekben a spontán fogant várandósság esélye igen kicsi lehet.

Az endometriózis kezelését követő hónapokban általában drámaian megemelkedik a teherbeesés esélye, jóllehet ez a javulás általában ideiglenes. A modern várandósságot elősegítő módszerek segítségével ma már a súlyos endometriózisban szenvedő nők is jó eséllyel remélhetik a várt gyermekáldást" - tette hozzá Dr. Kozma Bence, aki a betegség kezeléséről és a megelőzéséről is fontos információkat osztott meg a Life.hu-val.

"Az endometriózis kezelése leggyakrabban műtétet és gyógyszeres kezelést foglal magában. A fájdalomcsillapítás fontos, de gyakran nem elégséges kezelés. Mivel az endometriózis kialakulása és terjedése nagyban függ egyes hormonoktól, így kézenfekvő, hogy a betegségre adott gyógyszerek között szerepelnek különböző hormonterápiák is. A betegség súlyosabb stádiumaiban és tartós gyermektelenség esetén szóba kerülhetnek a műtétes megoldások is, melynek leggyakoribb formája a laparoszkópos műtét.

A betegség okát a szakemberek sem ismerik teljes bizonyossággal, ezért a megelőzésére sem lehet egyértelmű tanácsokkal szolgálni.

Az azonban biztosnak tűnik, hogy a már szült nők körében ritkábban fordul elő a betegség. A kutatások alapján az is valószínű, hogy a megelőzésében segíthet a mozgásgazdag életmód és a krónikus stressz kerülése" – tette hozzá a nőgyógyász.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.