Az emberi viselkedés tanulmányozása egy rendkívül izgalmas terület, mely sokszor megdöbbentő eredményeket hozott. Ilyen például hogy sokkal könnyebb minket befolyásolni, mint gondolnánk és néha jobban hiszünk másoknak, mint a saját szemünknek.

Milgram kísérlet, mely szerint erősen hajlamosak vagyunk engedelmeskedni a hatalomnak

Milgram felkavaró kísérletének az volt a célja, hogy kiderítse, a résztvevők mennyire engedelmeskednek a hatalomnak, amikor olyasmit kérnek tőlük, ami lelkiismeretükkel ellenkezik. A kísérletnek 3 szereplője volt: a kísérletvezető, a „tanár" és a „tanuló" (egy színész). A kísérleti személynek azt mondták, hogy a kísérlet a büntetés hatását vizsgálja a tanulási folyamatra. Ezután mindkettejüket bevezették egy szobába, ahol a tanulót lekötözték egy székbe és demonstrációs céllal mindketten kaptak egy 45 voltos áramütést a székhez erősített készülékből.

A kísérlet során a tanár és a tanuló külön szobában voltak, a tanár csak hallotta a tanuló hangját. A kísérleti személynek az volt a feladata, hogy szópárokat felolvasva azokat megtanítsa a tanulónak, akit, ha tévesztett, egy-egy elektromos sokkal kellett büntetnie, fokozatosan egyre nagyobb feszültséggel. A tanulót természetesen nem tették ki életveszélynek, csak megjátszotta, hogy megrázza az áram – kiabált, ellenkezett, könyörgött. A kísérlet során, ha 100-150 V felé ért a kísérletben résztvevő, a kísérletvezető biztosította róla, hogy a felelősség az ő vállán nyugszik, nyugodtan folytassa a kísérletet, más esetekben pedig egyenesen parancsot adott arra.

Az eredmények megdöbbentőek voltak: Milgram első kísérletsorozatában a kísérleti személyek 65%-a volt hajlandó kiadni a legnagyobb, 450 voltos áramütést, bár sokuk meglehetősen rossz érzéssel tették ezt meg. Ami még inkább elgondolkoztató, hogy egyetlen résztvevő sem állt meg 300 volt alatt.

Solomon Asch kísérlete, mely bebizonyítja, hogy jobban hiszünk másoknak, mint a saját szemünknek

Solomon Asch azt vizsgálta, hogy a kísérleti személy mennyire engedelmeskedik a csoport nyomásának. A feladat egyszerű volt: a kísérletben résztvevők két kártyát látnak, melyeken vonalak vannak. Az egyik kártyán egyetlen egyenes vonal, melyet standardnak jelölnek ki, a másikon pedig az ezzel összehasonlítandó három másik, különböző hosszúságú vonalakkal. A feladat az, hogy hangosan kimondják, egymás után, hogy a három vonal közül melyik azonos hosszúságú a standarddal. Ez így első körben egyszerűnek tűnik, a csavar viszont az volt, hogy a kísérleti személyen kívül mindenki beépített ember volt a csoportban, akik először helyesen válaszoltak, majd egyöntetűen rossz válaszokat adtak. Asch megdöbbentő eredménye az volt, hogy a kísérlet résztvevői még teljesen egyértelműen helytelen válasz esetén is hajlandóak voltak a többség oldalára állni. Azoknál a kritikus kérdéseknél, ahol a többség rossz választ adott, a véleményükkel egyedül maradt résztvevők 37%-a csatlakozott a helytelen többségi válaszhoz. Ez a kísérlet tehát bebizonyította, hogy megkérdőjelezzük magunkat, ha a csoport többi tagja mást állít illetve ha még tudjuk is, hogy igazunk van, nem akarunk konfrontálódni.

Harlow drótanya – szőranya kísérlete, mely rámutat arra, hogy fontosabb az érintés, mint a táplálék

Az 1950-es években Harry Harlow árva majomkölykökön kísérletezett. A ketrecükben volt mindig élelem és víz, a majmok mégis durva és rossz anyák lettek, akik nem törődtek kölykeikkel. Harlow ekkor gondolt egyet és továbbvizsgálta a dolgot, hogy megtudja, mi hiányzott ezeknek a majmoknak a kölyökkorukból. A ketrecbe két műanyát tett: az egyik puha, szőrös anyaggal volt bevonva, a másik pedig egy tejes üveggel felszerelt drótanya volt. A tudóst meglepte az eredmény: a kismajmok, akárhányszor megijedtek valamitől, a szőranyához futottak, hozzá fordultak, amikor biztonságra volt szükségük. Fontosabb volt számukra az érintés és a testi kapcsolat, mint a táplálék, ráadásul az anya a biztonságos bázis volt a számukra, amikor fel akarták fedezni környezetüket. Akárcsak a kisgyerekeknek. Ez egy korszakalkotó kísérlet volt, ugyanis egészen addig azt gondolták, hogy az állat számára a legfontosabb jutalom a táplálék.

Simons és Chabris fekete gorilla kísérlete, mely bemutatja, mennyire szelektív a figyelmünk

Ebben a kísérletben a résztvevőknek az volt a feladata, hogy megnézzenek egy videót, amelyben fehér és fekete pólós diákok adogatják egymásnak a labdát és számolják össze, hányszor dobják egymásnak a labdát a fehér pólós játékosok. Egy bizonyos ponton a videóban megjelenik egy fekete gorilla, belenéz a kamerába és megütögeti a mellkasát, majd kisétál a képből. Körülbelül 9 másodpercet szerepel a videóban. A megdöbbentő az, hogy a résztvevők közül csak 42%-a vette észre a gorillát! Olyan erősen koncentráltak a fehér ruhás emberekre és a gólpasszokra, hogy a fekete gorilla teljesen elkerülte a figyelmüket. Ezt hívjuk szelektív figyelemnek.