Vámos Erikának komoly tervei vannak párjával: "az új házba gyerekszobát is terveztünk"

Forrás: Facebook/Erika Vámos -
Vámos Erika esküvő örökbefogadás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Új szerelem, új ház, új élet. Vámos Erika és kedvese, László kicsivel több mint egy éve alkotnak egy párt, de máris "nagyban" gondolkodnak.

Az egy év még talán nem olyan hosszú idő egy párkapcsolatban, Erika és László mégis sok nehézségen jutottak túl együtt. Mivel mindketten úgy érzik, jó párost alkotnak, nagy terveik vannak az idei évre - írta meg a Blikk.

Vámos Erika Forrás: Facebook/Erika Vámos

Nemrég óriási telket vásároltak pár utcányira jelenlegi otthonuktól, s hamarosan megkezdődhet az építkezés.

"Hatalmas kert van, és a ház sem lesz kicsi. Azt szerettük volna, ha nagy nappalink van és ott tudjuk fogadni a vendégeinket. Sőt, már azt is elterveztük, hogy ott tartjuk az esküvőnket, persze, addig várnunk kell, míg rendeződik a helyzet, mert sok vendéggel számolunk" – mesélte boldogan a műsorvezető, aki már a nászutat is tervezgeti.

"Amint lehet utazni, ázsiai útra indulnánk, Tibet és Nepál érintésével."

Erika korábban már mesélt arról, hogy nem lehet saját gyermeke és szeretett volna örökbe fogadni, de eddig nem járt sikerrel. Talán Lászlóval együtt mégis sikerülhet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.