Az elmúlt egy év Szulák Andrea magánéletére is nagy hatással volt - érte pár kellemetlen meglepetés, de összeségében véve a helyükre kerültek a dolgok. 

A koronavírus Szulák Andrea életére is nagy hatással volt: sok mindent átrendezett, régi barátai lemorzsolódtak, viszont új barátságai is születtek a közkedvelt színész-énekesnőnek. Andi szerint ennek leginkább az az oka, hogy most megmutatkozott az emberek igazi valója. 

Elkendőzi őket a média vagy az anyagi helyzetük, de ezekben a kritikus pillanatokban lehullt a lepel, kiderült, ki milyen ember. Vannak, akik lemorzsolódtak, de szerencsére új barátságaim is születtek és az is érdekes, hogy mely kapcsolataim fényesedtek meg a pandémia alatt. Ebben a helyzetben tisztán látszott, ki az, aki valóban törődik velem és ki az, aki csak szeret fürdőzni a fényben. Felhív, keres, akinek fontos vagyok" – nyilatkozta az énekesnő a Ripostnak.

Szulák AndreaFotó: M. Schmidt János/Origo

Szulák Andi azonban nem nyalogatta a sebeit az elmúlt időszakban, hanem segített azoknak, akik nagyobb bajban voltak.

Nincsenek sokan körülöttem, de az a pár ember, akiket a barátomnak nevezhetek, iszonyatosan fontos, velük egymásba kapaszkodunk. Mentálisan és fizikai síkon is tudunk egymásnak adni. Ez a legfontosabb, hogy most ne érezzük magunkat egyedül" – jelentette ki a színésznő, aki már megkapta az első oltását. Andi nagyon várta, hogy beoltsák, mivel több ismerőse is elkapta mostanában a vírust. Amíg nem kapja meg a másodikat, addig keveset jár el otthonról, igyekszik nagyon vigyázni, mindenesetre alig várja, hogy újra beindulhasson a normális élet.