A 26 éves énekesnő aliglátóként lépett a reflektorfénybe a 2012-es The Voice című műsorban. Szilvi azóta is beszámol életéről, erőt adva ezzel másoknak.
Az énekesnő látása romlásáról kedd reggel beszélt a LifeTV Ébredj velünk! című műsorában.
"Egészen tavaly nyárig valahol a vak és az aliglátó közötti határán volt az állapotom. Vagyis láttam sziluetteket, fényeket és színeket. Ezzel a helyzettel tanultam meg élni" – magyarázta az énekesnő a műsorban.
"Az orvosok mindig mondták, hogy a szemem javulni nem, csak romlani fog, de tavaly nyárig nem történt semmi, így bevallom, szinte el is felejtettem. Hirtelen, a semmiből jött a drasztikus romlás. Egyik napról a másikra a látásom kilenc százalékról négyre romlott, ami borzalmas trauma volt. Folyamatosan fájt a fejem, szédültem és be is lázasodtam. Emiatt bekerültem a neurológiára, mert az orvosok komolyabb bajra gyanakodtak a tünetek miatt.Végül kiderült, hogy mindez lelki eredetű volt. Végül a családom segített, és bevallom, pszichológushoz is fordultam" – mesélte a Borsnak Szilvi.

"Azt vettem észre, hogy már csak egy vastag, áthatolhatatlan tejüveg van a szemem előtt, amin sem a fények, sem a formák, sem a színek nem jutnak át. Kegyetlen harcot vívok most önmagammal, hiszen gyakorlatilag mindent a nulláról kell újra tanulnom. Muszáj alkalmazkodnom, de nagyon nehéz, mert már egyáltalán nem látom a telefonomat, vagyis ha lemerül, bekapcsolni sem tudom. A legfontosabb, hogy újra megtanuljak önállóan közlekedni, mivel most a lakást sem tudom elhagyni egyedül. Bevallom, néha sírva fakadok..." – mondta Szilvi, aki nem szeretné, ha azt látnák rajta az emberek, hogy összetört.