Vajon mit rejtett egy középkori gyermeknevelési kézikönyv? Az már sokat elárulhat a kor szelleméről, hogy külön kezelték az anya-lánya, valamint az apa-fiú kapcsolatot. Kukkantsunk bele!

A szülőség távolról sem egyszerű feladat, hiszen egyszerre kell szeretettel és odaadással elhalmozni a gyermekeket, ugyanakkor a szülők feladata a szocializáció, a példamutatás és a mindenkori társadalmi, vagy épp a szülők meggyőződése szerinti normák átadása. Ezt bizony akár tanítani is lehetne, bár tény, hogy két testvér között is lehet akkor temperamentumbeli és viselkedésbeli különbség, hogy másként kell rájuk hatni, másként lehet őket nevelni, de akár szeretni is.

Mégis, ha most besétálunk egy könyvesboltba, egy egész szekciót találunk gyermeknevelés témában. Azt hihetjük, hogy a szülői kézikönyvek a modern világ találmányai, pedig már a középkorban is léteztek, sőt, előszeretettel forgatták is őket.

A késő középkorban, azaz a 14-15. században is léteztek már szülőknek szóló könyvek. Ezek közül most kettővel fogunk foglalkozni, vagyis megnézzük, milyen tanácsokat is kaptak a középkori anyák és apák a How the Good Wife Taught Her Daughter (Hogyan tanította a jó feleség a lányát?) és a How the Goode Man Taught His Son (Hogyan tanította egy jó férfi a fiát?) című könyvekből.

Középkori családForrás: AFP

Az akkori emberek számára a vallás rettentően fontos volt, gyakorlatilag mindenekfelett állt. Nem meglepő tehát, hogy a gyermeknevelésben is nagy hangsúlyt kapott a vallási gyakorlatok elsajátítása, valamint a vallási elvek szerinti viselkedés megismertetése és betartása.
A gyerekektől gyakorlatilag megkövetelték, hogy járjanak templomba, olvassák a Bibliát, tiszteljék az egyházat. Bár a hit a mindennapok részét képezte, a jó magaviselet legalább olyan fontos volt, így erre vonatkozóan is több tanácsot rejtettek a könyvek.

Elvárás volt, hogy a gyerekek korán feküdjenek le aludni, és korán is keljenek, hiszen ez volt a családi dinamika, így tudtak mindenben részt venni és persze segíteni is. A kedvesség, nagylelkűség szintén alap kellett, hogy legyen, de ezek mellett a gyerekeknek nem volt szabad se kapkodniuk, se túl hangosan nevetniük.

Elvárás volt, hogy a gyerekek korán feküdjenek le aludni, és korán is keljenek, így tudtak mindenben részt venni és persze segíteni isForrás: AFP

Az anyák lányaiknak kifejezetten kiemelték, hogy a túlzottan éles nevetés egyenlő a laza erkölcsűséggel, amitől csúnyábbak lesznek. Udvarlóiktól, akik csupán el akarták csavarni a fejüket, nem fogadhattak el ajándékot, hiszen ezzel is egyfajta könnyűvérűségről tettek volna tanúbizonyságot. Az erkölcsösség tehát nagyon fontos erénynek számított a középkorban, de nem csak a lányok részéről. A fiúk figyelmét például arra hívták fel, hogy óvakodjanak a közönségesen viselkedő nőktől, hiszen azok mellett mindig párban jár a baj, és az emberek meg is szólhatják miatta.

A szülők a pletykálkodástól óva intették lánygyermekeiket, a fiúknak azonban csak azt mondták, hogy mindig gondolják meg, mit mondanak, tehát válogassák meg a szavaikat.
Eddig semmi szokatlan? Bizony (nem)meglepő módon a középkori emberek értékrendje ma is felfedezhető, ám ne hidd, hogy a szülői tanácsok ennyinél befejeződtek!

A fiúknak csak azt mondták, hogy mindig gondolják meg, mit mondanak, tehát válogassák meg a szavaikatForrás: AFP

Anyák a lányaiknak  

Amellett, hogy legyenek jó és hűséges feleségek, más tanáccsal is ellátták lányaikat a középkori anyák. Nyomatékosan felhívták a figyelmüket, ha bármilyen veszteség érné is őket – elveszítik például gyermeküket -, sose jusson az eszükbe, hogy Istent okolják. Mivel így az Úr nem fogja őket megsegíteni, fájdalmuk nem fog enyhülni.

Ez annak fényében igen érdekes, hogy sokan ma is úgy hiszik, a középkori gyakori gyermekhalandóság miatt a szülők egyfajta érzelmi távolságot tartottak gyermekeikkel szemben, és elvesztésük felett könnyedén túl tudtak lépni. A fenti tanácsban azonban olyan fájdalomról van szó, ami még a vallás-központú gondolkodásban felnőtt emberek esetén is eredményezhette, hogy elfordulnak Istentől.

Apák a fiaiknak  

Az apák arra nevelték fiaikat, hogy ne a hozományuk alapján válasszanak maguknak feleséget: inkább legyen szegény, de szorgos a feleségük, mint gazdagabb, de lusta, veszekedős. A férfiak akkoriban a nőket nem tartották egyenrangú társnak, tehát az elvárás feléjük csupán az volt, hogy támogató és nyugodt otthoni légkört biztosítsanak férjük számára. Épp ezért az apák egyáltalán nem bíztatták fiaikat arra, hogy megüssék feleségeiket, sőt, inkább azt javasolták, hogy bánjanak tisztességesen velük.
Talán mégsem volt annyira sötét az a középkor...