Máris új párt talált magának MC Hawer 33 évvel fiatalabb exe

Forrás: instagram.com/mchawer -
szerelem költözés szakítás MC Hawer
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
MC Hawer számára nem volt egyszerű döntés a szakítás 33 évvel fiatalabb szerelmével. Fanni azonban elég hamar túltette magát a mulatós sztárral való kapcsolatán. Alig költözött el a zenész Kazincbarcikáról, máris új párjával mutatkozott a fiatal lány. 

MC Hawer és 33 évvel fiatalabb szerelme két és fél évig volt együtt. Nemrég a pár vidékre költözött, utána kezdődtek kettejük között a konfliktusok, aminek végül szakítás lett a vége.

A zenész visszaköltözött a fővárosba, ahol úgy érzi, hogy végre magára talált.

"Most úgy érzem magam, mint egy "igazi sztár". Egy új építésű házban találtam rá álmaim lakására. Távirányítóval kinyitom a garázsajtót, beállok a kocsival a saját helyemre, a lifttel feljövök a második emeletre, és már itthon is vagyok. Pazar, olyan, mintha egy elit hotelben lennék. Májusban a grafikai munkáimnak köszönhetően – illetve a kiadótól és a jogdíjakból kapott pénzből – szépen lassan sikerült kitermelnem azt az összeget, ami szükséges volt a továbblépéshez. Most itt vagyok, és remekül érzem magam egyedül" - magyarázza a Borsnak MC Hawer.

A sztár nem tagadja, hogy ő is tehet arról, hogy fiatal barátnőjével a szakítás mellett döntöttek.

MC Hawer és kedvese, Fanni nemrég szakítottak egymással Forrás: instagram.com/mchawer

"Tudom, hogy minden nő vágyik a gyengédségre, az ölelésre, a törődésre, de előrébb kellett helyeznem a pénszerzést, hiszen a kiadásokat valamiből rendezni kellett. Az utolsó fél évben már nem működtek az együttlétek sem. A grafikakészítés hozott akkora jövedelmet, hogy meg tudtunk élni, de ez a kapcsolatunk rovására ment, hiszen napi tizennégy órákat ültem a gépnél Fanninak hátat fordítva" - árulta el.

Fanni azóta már új párt talált magának, amin a mulatós zenész nem lepődött meg.

"Hamar vigaszra talált, alig hagytam el Kazincbarcikát, visszahallottam, hogy már más férfival vacsorázott. Négy nap után pedig friss kapcsolatát is felvállalta. De nem bánkódom, sok boldogságot kívánok neki. Sejtettem én valamit, csak nem láttam, vagy nem akartam meglátni a sok munkámtól. Az utolsó időkben feltűnően hosszúra nyúltak a kutyasétáltatások is. Gyanakodtam, de tudtam, hogy már vége a kapcsolatunknak"

- zárta rövidre.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.