Sinopharm Pfizer-BioNTech oltás koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az Öböl-menti országokban Pfizert is választhatnak harmadik oltásnak a Sinopharm-mal oltottak.

Az Egyesült Arab Emirátus májusban jelentette be, hogy harmadik oltásra is szüksége lehet azoknak az állampolgárainak, akiket a Sinopharm oltóanyag két dózisával oltottak be koronavírus-fertőzés ellen. Az ország kormánya azonban azt is kihirdette, hogy a kínai vakcinával immunizált lakosok már két oltóanyag közül is választhatnak a harmadik, az úgynevezett megerősítő dózis felvételére: maradhatnak akár a kínai Sinopharm szérumánál, vagy felvehetik a Pfizer/BioNTech vakcináját is.

Az arab állam egészségügyi szakemberei ugyanis most megerősítették, hogy az mRNS technológiát alkalmazó Pfizer vakcina is biztonsággal alkalmazható az elölt koronavírust tartalmazó kínai szérum felvétele után. A szakemberek mindössze hat hónap eltérést javasolnak a két eltérő oltóanyag beadása között. Az Egyesült Arab Emirátusok kormánya ezért megfelelő mennyiségben különítette el a kínai vakcinával beoltott lakosság számára a harmadik, a megerősítő oltásához szükséges Pfizer oltóanyagot, hogy a lakosok szabadon dönthessenek a harmadik injekció típusáról.

A woman gets inoculated with the Covid-19 coronavirus vaccine at a vaccination center in Mumbai on May 12, 2021. (Photo by Punit PARANJPE / AFP) Forrás: AFP/Punit Paranjpe

A szomszédos Bahrain hasonló intézkedéseket jelentett be.

Az Öböl-menti országok a lakosságuk legnagyobb részét a kínai Sinopharm oltóanyaggal immunizálták, mielőtt áttértek a nyugati vakcinák alkalmazására is. A Sinopharm vakcina az amerikai orvosi folyóirat, a JAMA szerint 78,1 százalékos hatékonysággal véd a tünetekkel járó koronavírus-fertőzés ellen. Kutatók azonban megállapították – például éppen az Egyesült Arab Emirátusokban és a Bahrain-ben végzett vizsgálatok eredményei alapján –, hogy a Sinopharm nem vált ki megfelelően erős védettséget az idősebb korosztályokban és a krónikus betegségekben szenvedő pácienseknél. Az Öböl-menti országok ezért javasolják az érintetteknek a megerősítő harmadik dózis – a Sinopharm vagy a Pfizer – felvételét hat hónappal a második oltásuk után, és ezzel erőteljesebb immunválaszt tudnak elérni.

Dr. Rajesh Kumar Gupta, a Sardzsa városában található Burjeel Specialty Hospital specialistája nem tartja szükségesnek az antitest szintjének mérését a harmadik oltás felvétele előtt. Dr. Gupta, hangsúlyozta, hogy antitestszint mérése nélkül is mindenkinek javasolja a harmadik oltás felvételét az immunválasz maximalizálására, ugyanis a helyi vizsgálatok azt mutatják, hogy az oltóanyagok többsége legfeljebb hat hónapon keresztül védi meg hatékonyan a pácienst a koronavírus-fertőzés ellen. Gupta fontosnak tartja, hogy mindenki továbbra is – még a harmadik dózis után is – tartsa be az egészségügyi előírásokat mindaddig, amíg a vírus végleg és egészen el nem tűnik.

Forrás: https://english.alarabiya.net/coronavirus/2021/06/07/Pfizer-vaccine-completely-safe-for-UAE-residents-who-got-Sinopharm-shot-Experts

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.