Oroszlán csillagkép ikrek Kos Karma rák csillagkép horoszkóp magazin bika Szűz csillagjegy csillagjegyek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Te hiszel a karmában? És abban, hogy a csillagjegyed befolyásolja a sorsodat? Pedig állítólag minden csillagjegynek megvan a maga karmikus feladata.

A karma voltaképpen a cselekedeteink hatása, egyfajta ok-okozati összefüggés, amely az életünket is irányítja.

A jó cselekedetek jó karmát vonzanak be, míg az ártó szándék rossz karmát von maga után.

A karma nem jutalom vagy büntetés, hanem egyszerű következmény, ugyanakkor maga a születésünk pontos dátuma is meghatározza a karmikus feladatunkat, így minden csillagjegy más küldetést teljesít be.

KOS


A Kos karmája a múltbéli én-központúságból eredeztethető, abból, hogy nagyon nehéz számára, hogy másokra figyeljen, mások érzéseit átélje és ne csak önmagával foglalkozzon. Ezért az ő karmája, hogy megtanulja, miképp érvényesüljön anélkül, hogy elnyomna másokat – akár vezetőként, akár magánemberként. A Kosnak először önmagát kell megtalálnia – ez sokszor csak 40-50 éves korban érkezik el nála -, ki kell teljesítenie a kreativitását, utána már a környezetével szemben is elfogadóbbá válik.

A Kosnak először önmagát kell megtalálnia, ki kell teljesítenie a kreativitását Forrás: Shutterstock

BIKA


A Bika karmája a szilárd talajhoz való kötődésből és az anyagi dolgokhoz való ragaszkodásból, birtoklásvágyból fakad. A Bika a megszokások rabja és semmitől sem irtózik jobban, mint a változástól. Ezért a karmikus feladata pont az, hogy megtanulja az elengedést, megtapasztalja, hogy bízhat önmagában és a képességeiben, mert ez hordozza magában az igazi stabilitást illetve a biztonságot.

IKREK


Az Ikrek múltját átszövi az igazságtalanság, az ártó szándék, a csalás, a pletyka és a félrevezetés, ezért a karmikus feladata az igazság keresése és az ehhez való feltétlen ragaszkodás. Ugyanakkor meg kell tanulnia mások szemével nézni a világot valamint hatékonyan kommunikálni, így a társadalom megbecsült tagjává válhat.

RÁK

A Rák úgy cipeli magával a múltbéli helyzetek és kapcsolatok terhét, mint egy hatalmas hátizsákot, és örülne neki, ha mindenki más is tudná, milyen nehéz ez a puttony. Ebből fakadóan sokszor beleragad a mártír szerepbe, amellyel a szeretetet és a megbecsülést próbálja kicsikarni másokból. A családi kötelességeket szívesen vállalja, ám ezzel szemben a karmája pont az, hogy megtanuljon saját magáról gondoskodni, illetve hogy ne akarja kikényszeríteni mindenáron mások elismerését és érzelmi támogatását.

A Rák úgy cipeli magával a múltbéli helyzetek és kapcsolatok terhét, mint egy hatalmas hátizsákot Forrás: Shutterstock

OROSZLÁN

Az Oroszlán büszke, arrogáns, sőt sokszor uralkodó típus, így az egyik fő feladata, hogy ezeken a tulajdonságain változtasson és megtanulja, hogy a hatalom bizony felelősséggel is jár. Ha ez sikerül neki, akkor a múltból magával hozott tudás felhasználásával sokat tehet az emberiségért, sőt a másik nagy vágyát is beteljesítheti, hogy legyenek igaz barátai.

SZŰZ

A Szűz hajlamos a szolgalelkűségre, mivel önmagát túlságosan is tökéletlennek tartja, mi több, szinte tapicskol az önsajnálatban. Éppen ezért az ő karmája, hogy fejlessze az önbizalmát, megtanuljon nemet mondani és kiállni a véleménye mellett. Ha ez sikerül, akkor többé nem neki kell másokra támaszkodnia, hanem ő nyújthat segítséget a többiek számára, úgy hogy közben nem válik túlzottan kritikussá.

A Mérleg, a Skorpió, a Nyilas, a Bak, a Vízöntő és a Halak karmájáróla következő cikkünkben olvashatsz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.