Aki szeplős, az tényleg "tetszős"? - Szeplőkisokos

Forrás: Shutterstock -
bőr szeplő szeplős sztárok smink szépség fényvédelem bőrápolás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Van, aki szereti, van, aki utálja. Aki szeplőkkel  született, az valószínű, hogy szívesen megválna tőlük, akinek nincs, az szinte mindent megtenne értük. Vannak, akik ceruzát ragadnak és magukra is festik a kis barna pöttyöket, hogy ők is különleges szeplős arcú lányok legyenek.

A szeplős arc, és bőr vitathatatlan, hogy nagyon különleges, de borzasztóan érzékeny is. Azt, hogy ez áldás vagy átok, mindenki máshogy ítéli meg. Ez tényleg egy olyan dolog, amiért mindent képesek vagyunk megtenni, hogy előcsalogassuk őket, és azért is, hogy örökre eltüntessük őket. Szerencsére már mindkettőre számtalan kozmetikai segítséget igénybe vehetünk.

De már az is egy jó kérdés, hogy egyáltalán hogy lesz valaki szeplős?

A szeplő egy gyakori festékzavar a bőrben, ami a világosabb és az érzékenyebb bőrű embereken már kisbaba korban megjelennek és az egész életüket végigkíséri. Télen szinte alig észrevehetőek, de tavasszal, amikor kisüt a nap és nyáron, amikor már a reggeli órákban is fokozottan erős a napsütés, az egyébként hófehér bőrön egyik pillanatról a másikra előbújnak a kis aranyszínű pöttyöcskék.

A szeplős arc, és bőr vitathatatlan, hogy nagyon különleges, de borzasztóan érzékeny is Forrás: Shutterstock

Ennek az oka nem más, mint a bőrszínt meghatározó melanin bőrtípustól függő túltermelése, ami az ultraviola sugarak hatására egyre inkább fokozódni kezd. Ez a különleges bőrtípus egyébként örökölhető is, így egy fehér bőrű szeplős nőnek nagy eséllyel a gyermeke is hasonló adottságokkal lesz megáldva.

Mint, ahogy azt már említettük vannak, akik imádják magukon az apró barna foltokat. Mások pedig ha tehetnék új bőrt növesztenének.

Ha te az a lány vagy, aki az előbbi halmazba tartozik és nem akarod véka alá rejteni a szexepiledet, akkor a mindig kötelező fényvédő mellé válassz egy szaténhatású, a bőr természetes fényét kiemelő CC vagy BB krémet és mutasd meg a világnak, hogy aki szeplős az tényleg tetszős. Hiszen ezek a magas fényű kozmetikumok abban fognak segíteni, hogy a pici arany pöttyök még inkább ragyoghassanak a napfényben.

Azoknak a nőknek sem kell lehajtott fejjel végigmenniük az utcán, akiknek ezek a kis foltok alacsony önértékelést vagy kevés önbizalmat okoznak. Szerencsére egyre több olyan krémet lehet kapni, amik nem kiemelik hanem halványítják, a bőrön megjelenő szeplőket. Mivel nem csak arcon, hanem a karokon a vállon és a háton is megjelennek ezért érdemes ezeket a testrészeket is az arcra kifejlesztett kozmetikummal ápolni.

A karokon a vállon és a háton is megjelennek, ezért érdemes ezeket a testrészeket is az arcra kifejlesztett kozmetikummal ápolni Forrás: Shutterstock

Azok, akik egyenesen gyűlölik a szeplőiket és nincsenek megelégedve a krémek hatásával, egy speciális lézeres kezeléssel is megpróbálkozhatnak.

Az eljárás során a lézerfény technikával a bőr mélyebb rétegeibe hatolnak, így távolítják el a „felesleges" festékanyagot. Akár szereted magadon akár nem, a szeplő mindig egy olyan szexepil marad, még akkor is, ha nagyon megosztó és vagy undort, vagy szenvedélyt vált ki abból, aki egy szeplős nővel vagy pasival találja szemben magát.

Egy hófehér porcelán bőrű nő, apró pici aranyszínű szeplőkkel a legtöbb pasi szemében maga a szexiség megtestesítője.

Azok, akik tudják viselni ezt a valóban nem mindennapi, de igazán különleges külsőt, biztos, hogy nagy népszerűségnek örvendenek a pasik körében.

Tagadhatatlan, hogy a szeplő a sztárok között is a legszexisebb bőrhiba. Számtalan hazai és külföldi sztár is büszkélkedhet vele. Liptai Claudia, Tóth Gabi, Mádai Vivien, Ónodi Eszter, és Cinthya Dictator is büszkén viseli és mutogatja őket. Gyakran smink nélkül is megmutatják szeplős arcukat a követőiknek, és egy-egy kép alatt arról is szívesen mesélnek, hogy milyen kapcsolatot ápolnak a szeplőikkel.

Tóth Gabi, Cinthya Dictator és Mádai Vivien is büszkén viseli és mutogatja a szeplőit Forrás: Instagram/tothgabi, Instagram/cinthyadictator, Instagram/vivienmadai

Azok, a lányok, akik nem szeplősek biztos, hogy mindent megtennének azért, hogy smink helyett barna pöttyöcskék díszítsék az arcukat. Szerencsére ma már léteznek olyan úgynevezett szeplőfilcek, sőt sminktetoválás is, amikkel tökéletesen hiteles szeplőket hazudhat magára mindenki.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.