Nádai Anikó 9 hónapja, épp a pandémia alatt ismerte meg párját, Hajmássy Pétert, aki Weisz Fanni exe. Váratlanul robbant be a férfi az életébe, azóta pedig elválaszthatatlanok.

Nádai Anikó a Story Magazinban mesélt arról, hogy még sosem volt része ilyen szerelemben. Bár a műsorvezető még csak 32 éves, több mindenen ment már keresztül, mint a korosztályából legtöbben. Most viszont kiegyensúlyozott az élete, és ez még számára is hihetetlen. Igaz, még csak 9 hónapja ismerik egymást a párjával, de az első pillanattól kezdve mindketten úgy érezték, mintha már évek óta ismernék egymást.

A kapcsolatunk mozgatórugója elsősorban a humor és az együtt nevetés. Társak vagyunk mindenben és különleges szimbiózis van köztünk. Még soha nem volt részem ilyen szerelemben, egyenrangú félként vagyunk jelen benne"

- mesélte Anikó, aki azt is hozzátette, hogy boldogságuk már kilókban is mérhető, mindkettőjükre szaladt fel pár kiló. Sok közös programot csinálnak, Peti olyan helyekre is elvitte, melyekre már évek óta vágyott.

Igazi nőnek érzem magam: sokat számít, hogy naponta kapok tőle bókokat, építi az önbizalmam, és sosem lefelé, hanem mindig felfelé húz, ha rossz a hangulatom. Ő a budapesti kosaras fiú, én pedig a vidéki lány, de tökéletesen kiegészítjük egymást."

A szerelmesek komolyan gondolják kapcsolatukat, már a házasság is szóba került köztük. Ez azonban sok követőnél kiverte a biztosítékot, hiszen Hajmássy Péter még el sem vált Weisz Fannitól.