Megmutatta medencés, pálmafás luxusotthonát Bódi Csabi: nem rejtegeti gazdagságát

medence ház pálmafa gazdagság Bódi Csabi otthona
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bódi Csabiéknál házavató volt, végre lazulhattak egy kicsit a családdal. Ám nem minden követőjének tetszett a videó, amit mutatott, többen dicsekvőnek, nagyképűnek titulálták.

A videót már eltávolította Csabi, egyetlen fotó maradt, de azon is jól látszik, hogy nem élnek szerény körülmények között. Az udvaron a medence mellett pálmafák láthatók, és egy ugrálóvár is helyet kapott. Csabinak esze ágában sincsen takargatni azt, hogy jól élnek, keményen megdolgoztak mindenért.

"Kétszínűség lenne takargatni azt, ahogyan élünk. Soha nem loptunk vagy hazudtunk, keményen megdolgoztunk azért, amink van. Nem fogok panaszkodni, a Covid után sokat megyünk fellépni, hál' istennek fürdünk a sikerben és a bevételben is. (...) Nem vagyok a pénz szerelmese, de a pénz jó dolog, mert ebből tartom el a szeretteimet. Nincsenek káros szenvedélyeim, a bevételemet nem költöm drogokra, alkoholra vagy cigarettára, hanem a családomra fordítom. A szüleim megtanítottak spórolni és keményen dolgozni. Amink most van, a Jóistennek, a szüleimnek és a rajongóimnak köszönhetem. Szeretettel és hálával mutattam meg az otthonunkat a Facebookon, nem azért, hogy dicsekedjek" - mondta a Blikknek az énekes, aki nagyon büszke az új házra, ugyanis minden szegletét a felesége álmodta meg.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.