A világ legveszélyesebb hegységei, melyek számos emberéletet követeltek

Forrás: Shutterstock -
hegycsúcs veszély Annapurna veszélyes Erőss Zsolt magazin Nanga Parbat Kangchenjunga K2 Suhajda Szilárd
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az ember mindig is csodálattal tekintett a hatalmas havas hegycsúcsokra, melyek rengeteg veszélyt tartogatnak. Érdekes azonban, hogy nem mindig a legmagasabb hegyek a legveszélyesebbek. Most összegyűjtöttünk öt félelmetes hegyet, melyek számos emberéletet követeltek, köztük magyar hegymászók életét is.

1. Annapurna (Nepál)

Annapurna - Nepál Forrás: Shutterstock

Az Annapurna a világ 10. legmagasabb pontja. Ez volt az első 8000 méteres csúcs, melyet meghódítottak a hegymászók, ennek ellenére ez a legveszélyesebb is az állandó lavinaveszély és a kiszámíthatatlan időjárási viszonyok miatt. Eddig nagyjából 200 hegymászó kísérelte megmászni a csúcsot és mintegy 63-an haltak meg a mászásban, így az Annapurna halálozási aránya 33 százalékkal a legmagasabb a 8000 méteres hegyek között. Első magyar mászóként – oxigénpalack nélkül – Klein Dávid jutott fel a csúcsra 2016. május 1-jén. Az Annapurnát körülvevő régió is népszerű a túrázók körében, azonban a feltételek a túrázóknak sem kedveznek. 2014-ben például egy hóvihar tört ki, mintegy 6 méter hó esett 12 óra alatt, 500 embert kellett kimenteni és 43 ember halt meg.

2. Nanga Parbat (Gilgit-Baltistan, Pakisztán)

Nanga Parbat - Pakisztán Forrás: Shutterstock

A Nanga Parbat 8125 méteres magasságával a kilencedik legmagasabb hegycsúcs a világon. A gyilkos hegyként ismert hegycsúcs a Himalájában, Pakisztán és Kasmír határán fekszik. Az 1930-as években került az érdeklődés középpontjába, amikor csak Nagy-Britannia fért hozzá az Everesthez, így a német hegymászók a Nanga Parbat-tal próbákoztak. Nem volt könnyű dolguk, a gyilkos hegy 31 emberéletet követelt, mielőtt az osztrák Hermann Buhl 1953-ban meg nem hódította. Erőss Zsolt szólóban mászta meg a Diamar-oldalt, de mivel nem volt csúcsengedélye, így az eredmény nem hivatalos. Ennek ellenére ez volt a hegy első magyar megmászása és Erőss Zsolt legkiemelkedőbb magashegyi teljesítménye.

3. K2 (Pakisztán – Kína)

K2 - Pakisztán Forrás: Shutterstock

A K2 a világ második legmagasabb hegye és főleg a női hegymászók esetében elég komor hírnévvel rendelkezik. Az első nő, aki elérte a csúcsot, a legendás lengyel hegymászó, Wanda Rutkiewicz volt, aki 1986 júniusában jutott fel a csúcsra. A következő 18 évben mind az öt női hegymászó meghalt, aki megpróbálta megmászni a félelmetes hegyet, majd Rutkiewicz is elhunyt 1992-ben, miközben a Kangchenjunga-t próbálta meghódítani. Az átkot végül Edurne Pasaban, a 31 éves spanyol hegymászónő törte meg, aki a mai napig életben van. A K2 magassága és hosszan tartó megközelíthetősége miatt az expedíciók bonyolultak és rendkívüli erőforrásokat igényelnek. A rossz időjárásról és lavinákról ismert hegy a kísérletezők közel 10 százalékának az életét követeli. Magyar hegymászók eddig négy alkalommal próbálkoztak a világ legnehezebb nyolcezresének tartott K2 megmászásával, az utolsó kísérlet során Suhajda Szilárd 2019. július 25-én elérte a 8611 méteres csúcsot.

4. Kangchenjunga (India-Nepál határán)

Kangchenjunga - India Forrás: Shutterstock

Ez az a hegy, melyen Erőss Zsoltot és Kiss Pétert 2013. május 22-én eltűntnek nyilvánították. A két magyar hegymászó 2013 márciusában indult el meghódítani a világ harmadik legmagasabb hegyét. Május 20-án a csúcsot sikerült elérniük, viszont a feljutás túl sok időbe és energiába került, így Erőss Zsolt és Kiss Péter sosem térhettek haza. A Kangchenjunga-t a lavinák és a durva hideg tette a világ 4. leghalálosabb hegyévé, több, mint 200 csúcsával és 20 százalékos halálozási arányával.

5. Matterhorn (Svájc)

Matterhorn - Svájc Forrás: Shutterstock

A Matterhorn az Alpok hetedik legmagasabb hegycsúcsa, mindössze 4478 méter magas. Fő veszélye a népszerűsége, mivel könnyű megközelíthetősége miatt vonzza a tapasztalatlan hegymászókat, akik veszélyeztetnek másokat a túlságosan forgalmas útvonalakon. Ráadásul a csúcsszezonban gyakoriak a viharok is. Ez a hegy évente átlagosan körülbelül 12 halálesetet számlál: az első csúcshódítás óta több, mint 500-an haltak meg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.