Kulka János megrázó vallomása: egy vágya van, meghalni

Forrás: MTI/Kollányi Péter -
Kulka János sztrók vallomás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, Kulka János most először játszik nagyobb szöveges szerepet, mióta 2016-ban sztrókot kapott. Boldogsága azonban mégsem felhőtlen, a betegsége óta állandó kétségek gyötrik a képességeivel kapcsolatban. 

Kulka János nagyon örül, hogy a koronavírus miatti karantén után végre újra színpadra állhat, ráadásul a 2016-ban történt sztrókja óta most először játszik nagyobb szöveges szerepet. Ettől függetlenül azonban állandóan kétségek gyötrik, azt mondta, hogy idegennek érzi magát önmaga számára.

"Annyira szégyellem magam. Annyira, de annyira jó színész voltam. Most meg nézd meg, mi lett belőlem. Elfelejtem a szövegeket. A sztrók előtt angolul, franciául és németül is tudtam. A sztrók után magyarul is alig"

- mondta Kulka, aki azt is elárulta, hogy sokat küzd a hangulatingadozásaival.

Kulka János legfőbb vágya jelenleg a halál Forrás: MTI/Kollányi Péter

"Küzdök. Dühös vagyok magamra.

Reggel, amikor felkelek, még minden szuper. De ahogy múlik a nap, úgy romlik a kedvem. Délelőtt fél tizenegykor már depressziósan ülök a kanapén.

Ma ébredés után eszembe jutott, hogy interjúzom veled. Az egyik énem azt mondta, yes, a másik azt, hogy jaj, ne. Ilyenkor mantrázom magamban, hogy de, igenis akarod, János" - magyarázza.

A színművész hozzátette, hogy még a mai napig emlékszik öt évvel ezelőtti sztrókja pillanataira.

"Én egyszer már meghaltam. Kedd volt. Csodálatos élmény. Felmentem a mennybe, ahol várt egy kapu" - mondta.

Kulka nem magányos a mindennapokban, három éve él párkapcsolatban, szerelmes, ennek ellenére mégis meghökkentő választ adott arra a kérdésre, hogy mi a vágya:

"Meghalni"

- zárta le szűkszavúan.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.