Hamarosan a tábla is lekerül annak a területnek a bejáratáról, ahol korábban Fekete Dávid autókereskedése üzemelt. Az új bérlő gépei folyamatosan dolgoznak a helyszínen.

Fekete Dávid egykori autókereskedésének helyére hamarosan önkiszolgáló kocsimosó nyílik. A gépek nemrég elkezdték a munkálatokat, az énekes cégére már csak a bejáratnál található kissé ütött-kopott tábla emlékeztet.

"Három hónapja vettük bérbe a területet, most tudtuk elkezdeni a munkát. Remélem, ősz végére, de várhatóan inkább decemberre elkészülünk, most zajlanak a földmunkák. Természetesen heteken belül a régi cégfeliratokat is levesszük, nem hiányzik nekünk ez a reklám" - árulta el a Blikknek a terület új bérlője, aki azt is elmondta, hogy csak utólag tudta meg, hogy kinek a kereskedése állt itt korábban.

Fekete Dávid autókereskedése már a múltté - ez a szolgálatás érkezik a helyéreForrás: Instagram/Fekete Dávid

"Bevallom, csak utána tudtam meg. Mondták, hogy volt itt egy autókereskedés, egy nem túl jó hírű emberrel, de pontosabbat nem. Én annyira nem is tudom, mi történt itt korábban, de minket szerencsére ez nem érint. Akkor sem érdekelt a dolog, most sem érdekel" - tette hozzá.