Őszinte vélemény - Kitálalt Tóth Dávidról A Nagy Ő egyik esélyese

Tóth Dávid A Nagy Ő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy a Life.hu-n is nyomon követhetted, hosszú vívódás után Tóth Dávid A Nagy Ő műsorában Laurát választotta Annabellával szemben. A pár azóta szakított. Most a reality egy másik nagy esélyese, Rebeka mondta el véleményét Dávid rövidre sikerült kapcsolatáról. 

„Én azt gondolom, hogy ha a való életben összejössz valakivel, akkor is véget érhet a kapcsolat két hónap alatt. Nekem is volt ilyen, hogy úgy éreztem, hogy egymásba szerettünk valakivel, végül mégsem működött. Szerintem ezért nem kell őket elítélni. Én nem vagyok csalódott. A műsort eleve júniusban forgattuk, azóta eltelt hat hónap. Teljesen más érzések voltak bennem akkor, illetve most, ahogy visszanéztem. Látszik is, hogy kicsit a háttérbe vonultam, nem is akartam annyira szerepelni. Lélekben felkészültem arra, hogy hazamegyek" – idézi Rebekát a Ripost.

Forrás: TV2

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.