Elköltözik az országból Horváth Éva és családja: itt folytatják életüket

Bali időjárás Horváth Éva költözés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Horváth Éva Youtube-csatornát indított, itt jelentette be, hogy Balira költöznek.

Az egykori szépségkirálynő és családja elhagyja az országot. Nem örökre, pár hónapig lesznek távol. Azért döntöttek a költözés mellett, mert Éva egyszerűen képtelen elviselni a hideg időjást.

Horváth Éváék Balira költöznek Facebook, Horváth Éva


"Én ezt a hideget egyáltalán nem bírom, úgyhogy ezért választottunk egy sokkal melegebb desztinációt, ahol egész évben meleg van. Nagyon szeretünk egyébként itthon is lenni, csak nem ebben az időjárásban, ezért választottuk a csodálatosan szépséges Balit. Aki nyomon követi a kis életünk az tudja, hogy ide mi már több éve visszajárunk, lehet, hogy így ki is jelenthetjük, hogy ez most már a második otthonunk"
- mondta Éva, aki azt is elárulta, hogy nagyobbik fia, Kristóf egy nemzetközi oviba fog majd járni, ahol angolul és indonézül is tanul majd.

Éva egyébként úgy döntött, hogy hamarosan megmutatja párját, akit eddig még sosem láthattunk. Ennek az a feltétele, hogy összegyűljön a 100 ezer feliratkozó a Youtube-csatornáján.




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.