Tudj meg mindent a levegő jegyűekről – az Ikrekről, a Mérlegről és a Vízöntőről

Forrás: Shutterstock -
asztrológia Mérleg csillagjegy Ikrek csillagjegy horoszkóp magazin vízöntő csillagjegy
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tűz, föld, víz levegő – ez a négy őselem, amelyek egyikébe a tizenkét csillagjegy mindegyike besorolható. Az pedig, hogy melyik elembe tartozunk, nagyban befolyásolja a személyiségünket, a viselkedésünket és a világhoz való hozzáállásunkat is.

Az asztrológiában négy elem befolyásolja a csillagjegyeket: a tűz, a föld, a víz és a levegő. Cikksorozatunk utolsó tagja a levegős jegyekkel foglalkozik.

Levegő jegyek

A levegő jegyek közé tartozik az Ikrek, a Mérleg és a Vízöntő – ők azok, akik a zodiákus legtalálékonyabb és legintelligensebb hármasát alkotják.

Az Ikreket, a Mérleget és a Vízöntőt olyan pozitív szavak jellemzik, mint ötletes, találékony, kommunikatív, ravasz, szemfüles, nyitott, társasági. Ugyanakkor előfordulhat, hogy a gondolataik csapongóvá válnak, irracionálissá, illetve a levegő jegyek hajlamosak lehetnek arra is, hogy úgy tálalják a valóságot, ahogyan a saját érdekei kívánják.

A levegő jegyek éteriek, akiket nem érdekel az anyag, a matéria, sokkal inkább foglalkoztatja őket a gondolatiság, a kommunikáció, az ötletek és a dolgok „miértjei".

Optimális esetben a levegő jegyű emberek kíváncsiak, kedvelik a társaságot, éles elméjűek, pártatlanok, akikben egyensúlyban van a intuíció és a ráció.
Ha valakiben „túl sok a levegő" az viszont idegessé, türelmetlenné és instabillá válhat, olyanná, aki képtelen fókuszálni, sőt az is előfordulhat ilyenkor, hogy az egyébként kiválóan kommunikáló levegő jegyű személy dadogással vagy diszlexiával találja szembe magát. A „túl kevés levegő" pedig kifulladáshoz, lassúsághoz, enerváltsághoz és a józan ítélőképesség hiányához vezethet.

A levegő jegyek éteriek, akiket nem érdekel az anyag, a matéria, sokkal inkább foglalkoztatja őket a gondolatiság, a kommunikáció, az ötletek és a dolgok „miértjei" Forrás: Shutterstock

Problémák és megoldások a levegő jegyűeknél

  • A levegő jegyűeknél nagyon fontos szerepet játszik a kommunikáció. Imádnak a gondolataikról, terveikről, ötleteikről beszélni, ám időnként hajlamosak elfelejteni, hogy a jó kommunikációhoz partnerekre is szükség van – ezen érdemes változtatni.
  • A levegő szülöttei állandóan kérdéseket tesznek fel, és azokra rendíthetetlenül keresik a válaszokat. Jó lenne elfogadniuk, hogy márpedig nincs minden felvetésre teljesen kielégítő felelet, ráadásul a nagy elmetornában előfordul, hogy a testükről teljesen megfeledkeznek, pedig számukra is fontos, hogy ápoltak és edzettek legyenek, így erre sem szabad sajnálniuk az időt és az energiát.
  • A levegős jegyek társaságban érzik magukat a legjobban, ám a „zajban" néha elveszítik önmagukkal is a kapcsolatot, így érdemes nekik néha kicsit lecsendesedni, megnyugodni és befelé fordulni - erre remek alkalom lehet egy kis meditáció.

A levegő jegy és a szerelem

A levegő jegyben született emberek számára fontos, hogy a megnyerő külsőhöz valódi belbecs is társuljon. Csak akkor tudnak kiegyensúlyozott párkapcsolatot létesíteni, ha a partnerük intellektuálisan is ki tudja elégíteni őket. Legjobban a tűz jegyek, azaz a Kos, az Oroszlán és a Nyilas illik hozzájuk, mivel a levegő elengedhetetlen a tűz lobogásához. Arra azonban érdemes vigyázni, nehogy túl magasra csapjanak a lángok, vagy a levegő kioltsa a tüzet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.