Dancing with the Stars tánciskola Meggyes Dávid Stana Alexandra
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Néhány hónappal ezelőtt röppent fel a hír, miszerint Stana Alexandra válik férjétől, Köcse Györgytől, majd Meggyes Dávid 4 és fél év után elhagyta feleségét, Horváth Grétát. Azóta már az is kiderült, hogy Alexandra és Dávid egymás oldalán találták meg a boldogságot.

A pár néhány héttel ezelőtt vállalte fel kapcsolatát, de a közvélemény nem fogadta túl jól a hírt. A sok negatív reakcióra Alexandra akkor így reagált:

"Én nem hiszek abban, hogy 'el lehet szeretni' bárkit, hiszen, ha valaki egy stabil párkapcsolatban van, és a két fél boldog együtt, akkor egyik pillanatról a másikra nem történik ilyen. Lehet bűnbakot keresni, de, aki mélyen magába néz, az tudja, hogy ez nem így működik a való életben" - mondta a Life.hu-nak adott interjújában.

Azóta azonban úgy tűnik, a pár nem is lehetne boldogabb, sőt, felröppent a pletyka, miszerint máris összeköltöztek. Dávid a Tények Plusznak adott interjút, amelyben elmesélte többek között azt is, hogy vannak most Alexandrával.

Elmondta, hogy Horváth Grétával való párkapcsolatát lezártnak tekinti, és most már Alexandrára akar koncentrálni. Ráadásul az is kiderült, hogy Alexandra táncolni tanítja őt a tánciskolájában.

Ki tudja, lehet, hogy hamarosan együtt fognak versenyezni a Dancing with the Starsban?

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.